in ,

Hálátlan prolik! Patkánylázadás Budapesten és a vidéki nagyvárosokban – Dugjátok fel magatoknak a rezsiutalványt, a babahitelt, és a nyugdíjprémiumot!

Azok vagytok!

Csak két példa, tisztelt budapesti és nem budapesti prolik! Merthogy prolik nemcsak Budapesten vannak, bár kétségtelen, hogy a csürhe lázadó patkányokból itt van a legtöbb.

Első példa

Közel 10 éve volt a kolontári katasztrófa, a vörösiszap iszonyata. Házak százai mentek tönkre (Kolontár, Devecser). A kormány rendbe tette, vadonatúj házakat kaptak az emberek, majd elkezdték cikizni a tulajdonosok, hogy nem ilyen padlót akartak, meg stb.stb…a végén pedig leszavaztak a következő szavazáson egy ellenzéki pártra, talán a Jobbikra. HÁLÁTLAN PROLIK!

 

Második példa

Friss történés: 2019-ben átadják a gyerekeknek a XVIII kerületben az egyik parkolót: KRESZ TANPÁLYA! Azóta is hétvégente a családok viszik oda a gyerekeiket játszani. Imádják! Városszerte is teljesen egyedülálló tanpálya! Mi a válaszuk erre a családoknak? JAjj, ezt nem ide kellett volna tenni, meg lehetett volna jobb is! Majd szépen ez a körzet rászavazott a Szaniszlóféle kommunistákra! Nem, nem az Ughy Attilára, aki ezt megvalósította, nem, a Szaniszlóra!

HÁT A KURVA ANYÁTOKAT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A KRUMPLIT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A REZSIUTALVÁNYT ÉS A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNYT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A BABAHITELT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A MILLIÓS AUTÓVÁSÁRLÁSI TÁMOGATÁST! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A REZSICSÖKKENTÉST!

 

mindenszo.hu

És hétfőn Karácsony kihirdeti a klímavészhelyzetet. Az meg mi a f@sz?

Karácsony Gergely egy KFT dallal üzent az embereknek – Nekünk is van egy üzenetünk – Videó