in ,

Gurmai Zitus újra színre lépett – Szeretjük őt :)

Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Fidesz egyre több helyen szüntette meg a közegészségügyi ellátást.

Gurmai Zita, a szocialisták elnökségi tagja, nőtagozatának elnöke fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Fidesz egyre több helyen szüntette meg a közegészségügyi ellátást. Véleménye szerint 1,2 millió ember nem jut orvoshoz, 2 millió ember hiába vár sürgősségi ellátásra, miközben naponta két orvos és három nővér hagyja ott az egészségügyet.

Emlékeztetett, napközben Nagykőrösön tartanak tüntetést, amiért a nőknek a 24 ezer lakosú településről Kecskemétre kell átmenniük reggel 8 és 10 óra között, ha nőgyógyászati kezelést szeretnének kapni.

Ide vezetett, hogy a Fidesz évente 100 milliárd forintot ellopott a magyar emberek gyógyításából

– fogalmazott Gurmai Zita. Hozzátette, régebben csak azoknak kellett privát rendelésre járniuk, akinek volt rá pénzük, ma pedig már mindenkinek fizetnie kell a gyógyításért, különben áldozattá válik. A Fidesz egészségügyi politikájának eredményeként évente többen halnak meg egészségügyi fertőzésben, mint közlekedési balesetben, 1,2 millió ember nem jut orvoshoz, 2 millió ember pedig hiába vár sürgősségi ellátásra, miközben naponta két orvos és három nővér hagyja ott az egészségügyet – sorolta.

A MSZP ezzel szemben 2018-as kormányra kerülése esetén igazságot tesz az egészségügyben is, és nem stadionokra, hanem jól felszerelt rendelőkre, kórházakra, korszerű műszerekre, jól fizetett orvosokra, nővérekre fordítja az adófizetők pénzét

– jelentette ki Gurmai Zita.

Forrás: MTI; fotó: youtube.com

(Pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Az MSZP-sek 900 ezres fizetést kapnak, csak a Parlamentbe nem járnak be – Hogy képzelik????

(VIDEÓ) A NAGYON NAGYON nyitott és toleráns CEU mégsem mindenki számára nyitott – Elzavarták az ECHO tv stábját