in ,

Gonda László: “Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút”

A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az “új baloldaltól”.

Egy HVG cikk alatt kommentben Gonda László az alábbi gondolatokat osztotta meg a közönséggel: 

 

“Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az “új baloldaltól”. Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt – ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz.
Pénteken felmondott az Index négy főszerkesztő-helyettese és a vezető szerkesztője. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint hetven (azóta 80) munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását. Érdemes hozzátenni, hogy 2011, Új Péter távozása óta az Index szerkesztősége jelentősen átalakult. Azok, akik a korábbi, a régi baloldalhoz köthető vezetéshez voltak elsősorban hűek (Új Péter maga is az MSZP lapjának, a Népszabadságnak a publicistája volt, amellett, hogy ír Farkasházy Tivadar Hócipőjébe is, mind a mai napig), kiszorultak, és az úgynevezett új baloldal támogatói vették át helyüket. Emlékezetes volt, hogy a Momentum gyakorlatilag az Indexen keresztül folytatta a pártot ismertté tevő olimpiaellenes kampányát.

A most kirobbant konfliktus látszólagos oka az üzleti titkokat a lap konkurenciájának (a 24-nek és a hvg-nek) kiszivárogtató Dull Szabolcs kirúgása, ennél is fontosabb azonban az, hogy a baloldali ügyvéd, Bodolai László a Horn-korszak szocialista felügyelet alatt álló közmédiájának vezető politikai újságíróját, Szombathy Pált és Gyurcsány Ferenc közismert támogatóját, Sztankóczy Andrást nevezte ki. …”

Gonda László

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szijjártó a legjobb! Szijjártó Péter helyretette a magyar sajtószabadságért aggódó Reuters-újságírót – Videó

Index ügy – Megmondjuk, ki a hibás