in , ,

Földi Kovács Andrea díjat kapott! – Videó

Földi-Kovács Andrea, a Hír TV műsorvezetője kapta a Civil Összefogás Fórum szellemi honvédő díját.

Földi-Kovács Andrea, a Hír TV műsorvezetője kapta a Civil Összefogás Fórum szellemi honvédő díját. Az elismerést a CÖF olyan személyeknek adja, akik sokat tesznek a konzervatív értékek és szellemiség megőrzéséért és ápolásáért.

A CÖF-nek elévülhetetlen érdeme van abban, hogy Magyarország szellemisége felemelkedett az elmúlt 9 évben-jelentette ki Kövér László a Civil összefogás Fórum megalapításának 10 évfordulóján.

 

 

Megerősítették az emberek hitét az önzetlenség az alázat, a felelősség, az összetartozás, a haza szeretet a nemzet hűség és ami rendkívül fontos a mindezek érdekében történő cselekvőképesség érvényességében és fontosságában is.

– mondta Kövér László, házelnök.

A Hír TV vezérigazgató-helyettese laudációjában a szellemi honvédő díj nyerteséről azt mondta: egyszer valószínűleg róla neveznek el majd egy elismerést mivel a legnagyobb követője a díj szellemiségének. Szikszai Péter arról is beszélt, hogy Földi-Kovács Andrea 15 éve kezdte pályafutását, végigjárta a ranglétrát és mindvégig lojális volt és kitartott az értékek képviselete mellett. A cégvezető hozzátette, hogy Földi-Kovács Andrea Credo című műsorában élesen kiáll az általa vallott szellemiség mellett.

Már a Liberális oldal magától a szótól a címtől is összerándul, hogy valakinek hitvallása van ez a hitvallás ez ugye mindannyiunk számára nagyon fontos szemben a baloldal, a liberális oldalnak a nihilizmusával szemben.

– mondta Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese.

A szellemi honvédelem maga a bátor kiállás a hétköznapokban és a munkánkban – mondta Földi-Kovács Andrea a díj átvétele után.

Az idei díjazottak között szerepel még Palkovics Imre a munkástanácsok országos szövetségének elnöke, Petán Péter a Magyar Hírlap főszerkesztője, Németh Miklós Attila újságíró és a Kárpátaljai magyarok ifjúsági szervezete is.

(hirtv.hu)

Oszd meg másokkal is!

Apáti Bence kíméletlen véleménye a Gothár ügyről

„Gyurcsány minden nap részeg” – Videó