in ,

Föld S. Péter durván nekiment Kövér Lászlónak – Itt a válasz Földes elvtársnak!

El van tévedve az „újságíró”

Föld S. Péter arról híres, hogy ő egy senki. Ezért most kicsit foglalkozunk vele, hogy érezze a törődést.

Föld S. elvtársat a jelek szerint megcsípte a hülyebogár. A „nagy” múltú hirklikk.hu-n (korábbi nevén sztarklikk.hu) ugyanis cikket írt valamiről, ami meg sem történt. A HVG lehozta, hogy állítólag Kövér László pár napja elmondta, hogy ki a jó magyar. Majd az álhírt átvette a 24.hu nevű roncsportál is, majd végül már olyat írtak, hogy Kövér László szerint az a jó magyar, akinek legalább 4 gyereke van. Kövér László valóban beszélt nemrég a magyarság kérdéseiről, de nem az volt beszédének lényege, hogy most ő elmondja ki a jó magyar, és ki nem az. Ez teljes ferdítés.

Ezzel az egésszel csak egyetlen gond van: Kövér László nem mondott ilyet. Ebből pedig az következik, hogy Föld S. Péter felszállt a szopórollerre, ugyanis olyasvalamiről írt, ami meg sem történt. Egy jó újságíró arról is megismerszik, hogy a forrásoknak, a történéseknek alaposan utánanéz. Föld S. elvtárs vagy nem ellenőrizte a forrást, vagy tudatosan hazudott a cikkében Kövér Lászlóról. Nem is tudjuk, melyik a rosszabb.
Egy biztos, újságíró ilyet nem követ el. Mindebből pedig az következik, hogy Föld S. Péter nem újságíró. Csak egy ócska, közönséges propagandista.

Földet rá.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Tóbiás Travel és a Kanári szigetek – videó

Richard Gere-nek elment az esze – Elkezdte simogatni a migránsokat – Az USA-ból persze nagy a szája – Videó