in

Fidesz=50%!

Változatlanul vezet a Fidesz-KDNP a teljes ellenzékkel szemben

A Fidesz-KDNP országos listájára a biztos szavazó pártválasztók 50 százaléka szavazna egy most vasárnapi voksoláson – közölte legújabb reprezentatív közvélemény-kutatását ismertetve a Nézőpont Intézet kedden az MTI-vel.

A felmérés szerint a kormánypártok népszerűsége töretlen, az ellenzék házon belüli versenyét a Momentum Mozgalom vezeti, őket a választási részvételüket biztosra ígérők 13 százaléka támogatja, míg a Jobbik és a Demokratikus Koalíció (DK) fej-fej mellett áll, 10-10 százalékkal. A részletekről azt közölték, hogy januárban is minden második aktív pártválasztó a Fidesz-KDNP-vel szimpatizált. Emiatt látható, hogy nemcsak a győri időközi polgármester-választást nyerte meg kényelmes többséggel a Fidesz-KDNP jelöltje, hanem a kormánypártok egy országos választáson is magabiztos győzelmet aratnának.

Kiemelték, hogy az ellenzéki pártok támogatottsága az önkormányzati választások óta stagnál, „elmozdulásokat csak az egyes pártok szavazótáborának aktivitása miatt lehetett látni”. A Nézőpont Intézet tájékoztatása szerint az ellenzéki pártok közül a Momentum listája 13 százalékot szerezne egy most vasárnap tartandó választáson. A magyarországi parlamenti képviselettel nem rendelkező erő 3 százalékponttal előzi meg Gyurcsány Ferenc pártját, a DK-t, valamint a hétvégén pártelnöki székbe került Jakab Péter vezette Jobbikot.

Az MSZP-Párbeszéd-szövetség (5 százalék) szavazótáborának mérete alapján ezúttal sem tudná átlépni a két párt közös listaállítása esetén érvényes 10 százalékos bejutási küszöböt – írták, azt is megjegyezve, hogy „támogatottságuk annyira lecsökkent, hogy önerőből egyik párt sem jutna parlamenti mandátumhoz”. Az MSZP ugyanis 4, a Párbeszéd pedig 1 százalékon áll a választási részvételüket biztosra ígérők körében – jelezték.

A felmérés szerint „hasonló gondokkal küzd” több ellenzéki párt is: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és az LMP 4-4 százalékos támogatottsággal bír, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 3 százalékot kapna listán most vasárnap.
A Nézőpont Intézet úgy értékelt: „látható, hogy kettő, de még egy közös ellenzéki országos lista sem jelentene győzelmet az ellenzéki pártok összefogása esetén”.

A Fidesz 50 százalékos eredményét a hét potenciális ellenzéki platformot (Momentum Mozgalom, DK, Jobbik, MSZP-P, MKKP, LMP) összefogó együttes lista sem érné el – közölték, arra is kitérve: egy esetleges közös ellenzéki lista támogatottsága is elmaradhat az egyes ellenzéki pártok külön-külön mért támogatottsági adatainak összegétől.

A Nézőpont Intézet beszámolt arról is, hogy a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága jelentős (41 százalék), a kormánypártokon kívül ugyanis egyetlen politikai párt sem ért el kétszámjegyű eredményt. Erről megjegyezték, hogy „a korábban látott Momentum-előny itt elapad”, ami a felmérés szerint mutatja, hogy „aktívabbak ugyan a párt szimpatizánsai, de a teljes népesség körében százalékra pontosan annyian vannak, mint a Jobbik (8 százalék) bázisa, és a DK (7 százalék) lemaradása is csak 1 százalékpontnyi ebben a dimenzióban”. Az MSZP-P, az MKKP 4-4 az LMP 3, a Mi Hazánk pedig 2 százalékon áll a teljes népesség körében.

A közvélemény-kutatás január 10. és 16. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ezerfős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék – áll a módszertani ismertetőben.

(magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Eközben megbukott a balliberális szlovén kormány!

Dolgozik az új főkertész! Fakivágás az Octogonnál!