in ,

Felszólítást kapott a szemkilövető! Tisztázza zavaros vagyonnyilatkozatát! – Videó

A Fidesz-KDNP szerint valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül, ezért arra kéri a DK elnökét, hogy segítsen eligazodni „zavaros vagyonnyilatkozatában”

A Fidesz-KDNP szerint valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül, ezért arra kéri a DK elnökét, hogy segítsen eligazodni „zavaros vagyonnyilatkozatában” – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a kormánypártok nevében csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, „eddig is tudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc igen gazdag ember, aki a privatizáción lett milliárdos, és néhány millió forint neki nem tétel”. „Azért most mégis meglepődtünk, mert csak úgy ki és be is röpködnek milliárdok és százmilliók Gyurcsány életében” – tette hozzá.


Nacsa Lőrinc felidézte, Gyurcsány Ferenc kétmilliárd forint osztalékot vett fel az Altusból, 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, tavaly 225 millió forint foglalót fizetett ki egy titokzatos ingatlanért, a „bevételeiből pedig egymilliárd forintnak egyszerűen nyoma veszett, nem lehet követni, mire és hol költötte el”.

A kormánypárti politikus szerint ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc havi 23 millió forintot költ el valamire. A kérdés az, hogy mire, a Fidesz-KDNP pedig azt szeretné, ha ezt a DK elnöke tisztázná – mondta.

Nacsa Lőrinc kérdésre ízléstelennek, a nőket és az édesanyákat sértőnek nevezte Jávor Benedeknek azt a bejegyzését, amellyel Novák Katalin államtitkárt, a Fidesz alelnökét támadta. Hangsúlyozta, Jávor Benedek gyűlöletkeltő, alpári és közönséges bejegyzésével méltatlanná vált arra, hogy Budapestet képviselje egy brüsszeli irodában, Karácsony Gergely főpolgármestert ezért arra kérik, hogy tartsa be a tisztességes városvezetésre vonatkozó kampányígéretét, és hívja vissza pozíciójából Jávor Benedeket.

A kormánypárti politikus újabb kérdésekre azt mondta, a baloldal elképesztő hangnemet enged meg magának az elmúlt időszakban. Nem olyan régen Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester „rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény magyar embereket”, most pedig Korózs Lajos szocialista képviselő Horváth László fideszes képviselőt „minősítgeti, és ezzel tovább szítja egyébként a gyöngyöspatai romák között a feszültséget” – fejtette ki Nacsa Lőrinc.

(hirtv.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Íme a hét agyhalottai: Niedermüller, Jávor, Korózs – Videó

Rendkívüli adás! A Credo külön adást szentelt Niedermüllernek – Videó