A Sargentini-vígjátékkal párhuzamosan tartotta szokásos éves beszámolóját Jean-Claude Juncker. Az ülésen az Európai Bizottság elnöke mind a szervezet, mind a saját munkáját igen eredményesnek értékelte. Elismerően szólt a renitensek ellen folyó eljárásokról is. Emellett hitet tett a nemzetek Európáját felváltó Európai Egyesült Államok, valamint a migráció támogatása mellett.

Nem érkezett viszont híradás – és főként képanyag – Monsieur Juncker támogatásáról. Arról, szükség volt-e az elnök úr támogatására, hogy feljusson a pulpitusra, vagy ebben az esetben egyedül oldotta meg a kihívást.

Hogy mennyire jogos az aggodalom, arra ott a pár héttel ezelőtti eset a NATO-fogadáson, ahol elnök úr a kerti lépcső megmászására volt kénytelen tagországi támogatást igénybe venni. A parti többi meghívottja támogatta biztonságos zónába a cifra járású politikust. (Szegény korábban a genfi ENSZ-csúcs egyik szünetében is támogatásra szorult, akkor speciel a magával rántott bútoroktól, függönykarnistól kellett megóvni.)

Az elnöki adminisztráció valamennyi esetben (elég sok az ilyen eset) visszautasította azt a rosszindulatú feltételezést, miszerint főnökük szimplán csak berúgott. Megtudtuk, valójában makacs isiász kínozza – innen ered az örökösen talajt kereső, akrobatikus mozdulatsora. (Vagyis nem becsípésről, hanem becsípődésről van szó.)

Hogy aztán ez miért jár együtt folyamatos hülye vigyorgással, arra nem adtak választ. Mindenesetre megható látni, hogy az elnök úr még ilyenkor, a fájdalmak dacára sem mulasztja el megköszönni környezetének támogatását – egyfolytában csókolgatja a közelében állókat. Mindnyájan támogatásra szorulunk. A gyengélkedő Európa éppúgy, mint matrózjárásban szlalomozó vezére. Hogy a kettő között összefüggés lenne? Hát…

(Pilhál György, magyaridok.hu)