in

Ez sem stadion: ismét teljesen felújítanak egy kórházat

Teljesen megújul a következő években az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI) az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden budapesti sajtótájékoztatón

 

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány a döntéseihez forrásokat is rendelt:

  • orvosi műszerekre és informatikai fejlesztésekre 200 millió forint,
  • az intézet több épületének teljes rekonstrukciójára, infrastrukturális fejlesztésére 1 milliárd 84 millió forintot.

A cél az, hogy az intézet főépülete a következő években 16,6 milliárd forintos költségvetésből megújuljon.

Az új pavilon létesítésével, a régi betegellátó épületek felújításával egy korszerű, 21. századi egészségügyi fekvő- és járóbeteg ellátási igényt kielégítő, hidakkal összekötött tömbkórházi egység jön majd létre.

A politikus megjegyezte azt is, hogy a körzethez tartozó Szent János Kórházban is teljes körű felújítás lesz, így a térség egészségügyi fejlesztése az EBP keretében maximálisan biztosított. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, az ország versenyképessége lehetővé teszi azt, hogy kormányzati forrásokból a következő tíz évben több mint 700 milliárd forint értékben megújuljon a budapesti ellátórendszer.

 

(forrás:Oláh Gellér, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A magyar kormány kitart a paksi kapacitásfenntartás mellett

HOPPÁ – 2019 végére már járni fognak a váci vonalon az emeletes motorvonatok