in ,

Ez már a vég – Leverték Vadai Ágnes sapjákát

Kezembe került Kalmár Tibor A nagy nevettetők című könyve

A nagy nevettetők – Kunhalmi, Vadai, Varju, Hadházy és Bangóné

 

Kezembe került Kalmár Tibor A nagy nevettetők című könyve, amely a Sztorik a pesti éjszakából alcímet viseli. Megmosolyogtam magamban a pillanatot, mert elképzeltem, hogy Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Heltai Jenő vagy éppen Rejtő Jenő humoros anekdotái mellé milyen nagyszerűen passzoltak volna a tévészékház előtti, de egyáltalán nem viccesnek szánt, mégis baromira röhejes pillanatok, amelynek országgyűlési képviselők voltak a főszereplői.

Legmerészebb álaminkban sem gondoltuk volna, hogy egyszer azon kapjuk Kunhalmi Ágnest, amint nagy lendülettel nekifut egy ajtónak, anélkül, hogy kinyitná. Az mint az éji bogár, kopp és a visszapattanó Ágika a földre veti magát. Vagy szemtől szembe láthatjuk Vadai Ágnest, amint azon siránkozik, mint gyerekek az óvodában, hogy letépték a fejéről a sapkáját és a haja is borzas lett kissé. Jujj!

 

Bangóné éceszgéberi alakítása vitte el a pálmát (Fotó: Facebook)
Bangóné éceszgéberi alakítása vitte el a pálmát (Fotó: Facebook)

Majd a sorosista táncrend szerint porondra pördül Varjú László és birkózóbemutatót tart a biztonsági szolgálat emberivel, akik nem engedik oda, ahova neki egyébként sem volna szabad bemenni. Még az egyik fegyvere után is kaparászik, ami mindennek a legviccesebb része. A céllövészet azonban már szerencsére kimaradt a produkcióból, jött a mentő és kórházba vitte a beteget.

Ám ekkor már Hadházy Ákos vette át a stafétát, aki a lépcső korlátján csimpaszkodott az emelet irányába, mint egy mozgássérült orángután. Még kellően ki sem tudtuk rajta röhögni magunkat, amikor már hősünket a bejárat előtti flaszteron látjuk. Hanyatt fekve, felcsúszott pulcsival, meztelen hassal ott sajnáltatta magát, miközben Szél Berni eltorzult fejjel sikoltozta körülötte, hogy merészelték kitessékelni őket a székházból, hiszen ez sérti az országgyűlési képviselők mentelmi jogát.

Szinte bizonyos azonban, hogy Kalmár Tibornál is Bangóné alakítása vitte volna el a pálmát ’A nagy nevettetők’ második kiadásában. A magyarok átverésére legutóbb áprilisban fölesküdött szocialista politikus ugyanis gigaagyával kieszelte, hogy képviselőtársaival egymás mellé fekszenek a lépcső előtt; kezüket tarkójukra kulcsolják, azt a látszatot keltve, mintha a kivégzés előtti utolsó pillanataikat töltenék az élők sorában. A dolog egyik legszórakoztatóbb pillanata az volt, amikor a nézők egy bekapcsolva felejtett mikrofon segítségével hallhatták Bangónénak, az Orbán-rezsim „kegyetlenkedéseit” bemutatni szándékozó éceszgébernek a „rendezői utasításait”. Szó szerint így hangzott: „Kapcsold már ki! Kurva erős kép lenne, hogy lefekszünk a lépcső elé és a tarkóra rakjuk a kezünket. Jó?” Talán még Karinthy is csettintett volna, ha a sors kávéházi asztalára dob egy ily nagyszerű jelenetet.

Ennyi talán elég is abból a szánalmasra sikeredett szomorújátékból, amit az ellenzéki képviselők egy jogszabályváltozás-ellenesnek álcázott, valójában kezdettől kormánybuktatásra szánt, a testi erőszakot sem nélkülöző tüntetésük során előadtak.

Érdekesség, hogy a „kurva erős kép” bemutatása során Bangónénak egy pillanatra megszólalt a lelkiismerete, s ráébredt, milyen kapitális aljasságot műveltek. A földön fekve: „Tényleg teljesen ki vagyok készülve, valamikor majd a gyermekeim ezt a képet látni fogják.”

Nos, kedves képviselőasszony, nyugodt lehet benne, hogy a magyarok már most ki vannak készülve attól, amit számukra szerdától kezdődőden az ellenzéki képviselők a kormánybuktatás, a bevándorláspártiság jegyében előadtak. Pedig az Országgyűlési Törvény is előírja, hogy a képviselői igazolványukkal joguk van ugyan belépni az adott intézménybe, ám az ott folyó munkát nem zavarhatják meg. Ez azt jelenti, hogy a közérdekű üzem megzavarásának gyanúja – a közmédia műsorszolgáltatása ugyanis az –, amely halmazatban állhat a hivatali visszaéléssel, igenis bűncselekmény, ami öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Ugyanez csoportosan elkövetve kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A következmények felmérésére a provokátorok szellemi képessége azonban a jelek szerint egyáltalán nem volt elegendő.

És ez sajnos már nagyon nem a szórakoztató kiadványok műfaja. Ez a társadalom döntő többsége által most is okkal elutasított ellenzék szegénységi bizonyítványa.

(Horváth K. József, leander.blogstar.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Durva! – Belőttek az MTVA székház ablakán!

No more lies! – A külföldi sajtó figyelmébe! (angol feliratos videóval!)