in ,

Extrém szopóágon – A Jobbiknak fizetnie kell

A Jobbik nem tudta cáfolni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bizonyítékait, így 15 napon belül be kell fizetniük a megállapított bírságot a központi költségvetésbe.

Budapest, 2015. szeptember 3. Vona Gábor, a Jobbik elnöke érkezik az Országgyûlés plenáris ülésére az Országházban 2015. szeptember 3-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Jobbiknak fizetnie kell

A Jobbik nem tudta cáfolni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bizonyítékait, így 15 napon belül be kell fizetniük a megállapított bírságot a központi költségvetésbe.

„A párt észrevételében hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal, illetve egyéb alátámasztott érvekkel nem cáfolta az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megállapításait” – szögezi le az ÁSZ hírportálján közzétett közlemény. A törvényi előírás alapján az ÁSZ 2018. január 8-i dátummal felhívással fordult a Jobbik elnökéhez, hogy a párt a tiltott vagyoni hozzájárulás értékét tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésnek – emlékeztetnek.

„Az Állami Számvevőszék befejezte a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2015-2016. évekre, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a párt nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását. A párt akadályozta a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását. Az ÁSZ hatósági kockázatjelzés alapján feltárta továbbá, hogy a Jobbik 2017 első félévében működéséhez a jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el” – írják az ÁSZ honlapján.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére – a 2015-2016. évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában – nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének; az ellenőröket a párt helyiségeibe nem engedte be, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását. Az ÁSZ ezért 2017. október 3-án a párt székhelye szerint illetékes Ügyészséghez fordult – hangsúlyozzák.

Az ÁSZ megállapította, hogy a Jobbik nem igazolta, hogy rendelkezett volna a jogszabályban előírt szabályzatokkal, megteremtette volna a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjait. A Jobbik nem igazolta azt sem, hogy a könyvvezetése során érvényesítette a számviteli alapelveket, a kifizetéseket szabályszerűen teljesítette volna, továbbá a forrásokat – köztük a költségvetési támogatásokat − szabályszerűen számolta volna el, és a közpénzek felhasználását jogszerűen és átlátható módon végezte volna. A Jobbik nem igazolta továbbá, hogy a céljaira rendelt vagyont a jogszabályoknak megfelelően használta fel, a vagyon védelmét, megőrzését biztosította volna. A Jobbik nem igazolta a közzétett pénzügyi kimutatásokban közölt adatok valódiságát, megbízhatóságát, a közzététel szabályszerűségét sem. A Jobbik a 2015-2016. évekre vonatkozóan nem igazolta, hogy a működéséhez jogszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel – sorolják.

Az ÁSZ hatósági jelzést kapott a 2017-ben a Jobbik által két gazdasági társasággal, politikai plakát kihelyezésre kötött szerződésekben alkalmazott, a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. Az ÁSZ megállapította, hogy a Jobbik 2017-ben a törvényi tilalom ellenére – jogi személyektől származó – nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el 331 millió 660 ezer Ft összegben. A Jobbik nem igazolta, hogy elvégezte volna a nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulás törvényben előírt értékelését – írják a közleményben.

További részletek az ÁSZ hírportálján érhetők el.

aszhirportal.hu
(demokrata.hu)

 

Orbán a Bildnek: nem a magyarok, hanem a németek hívták Európába a migránsokat

Hiába bírságolta meg őket az ÁSZ, nem hajlandóak kifizetni a büntetést – A DK köszöni a büntetést, de eltekint tőle