in ,

És akkor Kórózs elvtárs elment Győrbe hazudozni – Videó

Személyes adattal élt vissza az MSZP

Az érintett hozzájárulása nélkül adott ki személyes adatokat az MSZP-s Korózs Lajos, hogy erősítse a győri önkormányzati választáson induló ellenzéki jelöltet. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke egy győri orvos betegségéről hozott nyilvánosságra információkat, hogy ezzel is alátámassza, milyen rossz az egészségügyi ellátás a városban. Ráadásul kritikát fogalmazott meg amiatt, hogy az onkológiai osztályon csak két orvos van. Később azonban kiderült, ez nem igaz, mivel 10-en dolgoznak ott.

 

„Nem normális dolog az, hogy ebben a kórházban összesen, tudomásom szerint, két olyan orvos van, aki a rákbetegek gyógyításával foglalkozik.”

Ezt még csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján mondta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának MSZP-s elnöke. Korózs Lajos ráadásul egy győri orvos betegségével kapcsolatos bizalmas, személyes adatot is megosztott hallgatóságával. A helyi jelölttel, Pollreisz Balázzsal közösen tartott kampányrendezvényről szóló élő Facebook videót néhány órával később el is távolították. Mint később kiderült, Korózs Lajos nem csak, hogy politikai okból kellemetlen helyzetbe hozott egy orvost, de az onkológiai osztályon dolgozó orvosok számáról sem mondott igazat.

Kerestük az ügyben Pollreisz Balázst is, aki azt mondta, nem szeretne az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.

(hirtv.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – A kormány tovább építkezik: Újabb öt fővárosi egészségügyi intézmény bővítése és felújítása kezdődhet meg

Ebből sivalkodás lesz! – Kormánybiztos: megalakult a Védelmi Beszerzési Ügynökség