in ,

Egyértelműen az FPÖ-t akarják az osztrákok a nagykoalíció helyett

Na vajon ki nyer ma?

A vasárnapi választások előtti egyik utolsó felmérés azt mutatja, hogy az osztrákoknak nagyon elege van már a szocialista vezetésű nagykoalícióból.

Az Österreich című napilap számára készített, ezerfős mintán alapuló kutatásból kiderült, hogy a választás hétvégéjéig a választók 63 százaléka döntötte el, kire szavaz, további 28 százalék eldönti a szavazás napjáig. Van azonban 9 százalék, közel 600 ezer ember, aki csak a fülke magányában fog dönteni, ez is egy érdekes tényező lehet — emeli ki az OE24.

Ettől függetlenül biztosra vehető Sebastian Kurz győzelme, az ÖVP jelenleg 33 százalékon áll. A hibahatárnál (3,2 százalék) nagyobb az FPÖ előnye a második helyen. A Szabadságpártot 27 százalék támogatja, az SPÖ-t 23.

Forrás: OE24

Három kisebb párt juthat még be a parlamentbe, a NEOS hat százalékon áll, míg a Zöldek, és a tőlük kilépett, és saját pártot alapított Peter Pilz öt-öt százalékos támogatottsággal bírnak.

Még érdekesebb azt megnézni, hogy milyen koalíciót szeretnének látni az osztrákok. Ha a kérdést úgy teszik fel, hogy az összes lehetséges változat szerepel, akkor 30 százalék támogatná az ÖVP-FPÖ vezetést, 16 százalék egy baloldali koalíciót szeretne, 13 az Őrvidéken (Burgenland) működő SPÖ-FPÖ összefogást látná szívesen, és csak 11 százaléknyian vannak azok, akik a jelenlegi nagykoalíciót, az SPÖ-ÖVP összefogást támogatnák.

Forrás: OE24

Még jobban kijön a különbség, ha úgy teszik fel a kérdést, hogy ha nyer az ÖVP, akkor Kurz kivel lépjen koalícióra.

Így 40 százalék a támogatottsága az ÖVP-FPÖ kormánynak, és 17 az ÖVP-SPÖ-jé, aminél egy százalékkal még az ÖVP-Zöldek-NEOS, meglehetősen valószínűtlen formáció is népszerűbb.

Forrás: OE24

Ha a 2013-as adatokkal hasonlítjuk össze a jelenlegi állást, akkor a legszembetűnőbb az ÖVP megerősödése, 9 százalékkal többen támogatják a néppártot Kurz vezetésével. A szociáldemokraták visszaesése és az FPÖ megerősödése nem olyan nagy, jóformán helyet cserélt a két párt, 3,8 százalékot veszített az SPÖ, hat és felet nyert az FPÖ.

A Zöldek 7 százaléknál is többet veszítettek, a NEOS lényegében stagnál. Október 15-én, azaz holnap okosabbak leszünk, hogy valójában mennyit is változott az osztrák politika négy év alatt.

 

(888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Úgy tűnik neki helyén a szíve – Márfi Gyula érsek véleménye a migránsokról

Na megszólalt a részeg disznó – Juncker egy sörözéshez hasonlította a Brexitet