in ,

Durva! – Kóka János szállította a technológiát Gyurcsány és a körözött bolgár oligarcha közös üzletébe

Gyurcsány Ferencnek valóban van egy üzleti vállalkozása Cvetan Vaszilev bolgár oligarchával

Gyurcsány Ferencnek valóban van egy üzleti vállalkozása Cvetan Vaszilev bolgár oligarchával, aki ellen az Interpol elfogatási parancsot adott ki mintegy kétmilliárd euró ellopásának vádja miatt – jelentette ki Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának csütörtöki adásában. A beszélgetésből az is kiderült Gyurcsány és Vaszilev cégtársa nem volt más, mint az egykori SZDSZ-elnök, Kóka János.

Budai Gyula felhívta rá a figyelmet, Gyurcsány és Vaszilev 2014-ben egy olyan közös céget hozott létre Bulgáriában, aminek a fő tevékenysége a mobilparkolás.
A technológiát az a Kóka János adta, aki korábban a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere volt. Egyébként nemcsak Bulgáriában, hanem a Balkán nagy részén is ez a mobilparkolási technológia van

 – mutatott rá a kormánypárti képviselő.

A Demokratikus Koalíció cáfolta, hogy Gyurcsány Ferenc üzlettársa lenne az a bolgár üzletember, akit az Interpol köröz, Budai Gyula ugyanakkor kiemelte, értesülése szerint Gyurcsány Ferenc elismerte a közös üzleti vállalkozás létét. Hozzátette: az is tény, hogy ez a bolgár oligarcha közel 650 milliárd forintnyi euróval lelépett Bulgáriából. A Fidesz szerint Gyurcsánynak azt kell tisztáznia, hogy ebből az eltűnt pénzből jutott-e Magyarországra, sőt, hogy jutott-e a Demokratikus Koalícióhoz.

ECHO TV – A nemzet hangja – Jó reggelt!

(forrás:www.echotv.hu)

Kész, vége – Demeter Márta NATO parlamenti közgyűlésből való visszahívását kéri a honvédelmi bizottság

Ellenzéki színvonal – „Beb*szták” a kazánba a Nemzeti Konzultációt – Nekik ennyit jelentenek a családok