in ,

Döcögősen halad az ellenzéki aláírások összegyűjtése – Sem Botka, sem Márki-Zay nem hivatalos jelölt még

Nem tekinthető még hivatalos polgármesterjelöltnek a magát esélyesnek tartó szegedi Botka László és a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter sem

Miközben a kormánypártok a Választás.hu tegnap délutáni adatai szerint mind a huszonhárom megyei jogú városban leadták a polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjeik indulásához szükséges aláírásokat, és az aspiránsokat szinte kivétel nélkül nyilvántartásba is vették, az ellenzék egyelőre sok helyen komoly lemaradásban van. Nem tekinthető még hivatalos polgármesterjelöltnek a magát esélyesnek tartó szegedi Botka László és a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter sem – írta a Magyar Nemzet.

Tíz nappal azután, hogy megkezdődött az önkormányzati választási kampány, a Fidesz–KDNP mindegyik megyei jogú városban leadta a polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjei indulásához szükséges aláírásokat. A jelölteket többnyire nyilvántartásba is vették, sok helyen jogerősen. A jelenlegi állás szerint több településen a kormánypárti aspiránsoknak egy ellenzéki polgármester- és körzetenként egy önkormányzati képviselőjelölttel kell felvenniük a versenyt, így Egerben is, ahol Habis László (Fidesz–KDNP) és az Egységben a Városért Egyesület színeiben induló Mirkóczki Ádám mérkőzik meg a polgármesteri székért. Hasonló a helyzet Miskolcon is, ahol a kormánypártok jelöltje Alakszai Zoltán, míg az ellenzéki összefogás Veres Pált indítja, és a két formáció mindegyik körzetben leadta az induláshoz szükséges aláírásokat. Szolnokon az jelenti a különbséget, hogy Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) és az ellenzéki pártok színeiben induló Radócz Zoltán mellett ringbe szállt Kalmár Dávid (Munkáspárt) is. Utóbbi jelölőszervezete két egyéni körzetben is leadta az induláshoz szükséges aláírásokat. Kecskeméten a kormánypártok színeiben induló Szemereyné Pataki Klau­dia és ­Lejer Zoltán (Szövetség a Hírös Városért) mérkőzhet meg a polgármesteri tisztségért, a polgári oldal indulóját már nyilvántartásba is vették. Az ellenzéki formáció hétfőn délutánig csak nyolc képviselőjelöltje nevében adta le az aláírásokat.Székesfehérváron a tegnap délutáni adatok szerint a jelenlegi fideszes első ember, Cser-Palkovics András és az ellenzéki összefogás jelöltje, Márton Roland mérkőzhet meg a polgármesteri székért.

BOTKA ÉS MÁRKI-ZAY HIVATALOSAN MÉG NEM JELÖLTEK

Több megyei jogú városban egyelőre csak a Fidesz–KDNP jelöltjeit vették nyilvántartásba, miközben az ellenzéki aspiránsok indulását még nem jelentették be. Hódmezővásárhelyen, ahol Grezsa István függetlenként, de a kormánypártok támogatásával száll ringbe a polgármesteri székért, ott a Fidesz–KDNP-n kívül a Munkáspártnak van egyetlen képviselőjelöltje. Márki-Zay Péter jelenlegi városvezető egyelőre hivatalosan nem jelölt.Nagykanizsán – nem jogerősen – csak a kormánypárti Balogh László polgármesterjelölt indulását vették nyilvántartásba, emellett a Fidesz–KDNP minden körzetben indított képviselőjelölteket, míg a Nagykanizsáért Egyesület négyben. Nyíregyházán a polgári oldal színeiben induló Kovács Ferenc méretheti meg magát a polgármester-választáson, mellette a kormánypártok minden körzetben leadták az aláírásokat. Meglepő, de Szegeden is csak a kormánypártokkal szövetségben induló Nemesi Pált vették tegnap délutánig nyilvántartásba polgármesterjelöltként, az MSZP-s regnáló városvezetőt, Botka Lászlót még nem.

ELLENZÉKI KIHÍVÓK KERESTETNEK A DUNÁNTÚLON

A Fidesz-KDNP-n kívül csak az FVSZ–Magyar Egyesület jelentett be indulókat, utóbbi öt körzetben. Szekszárdon a polgári oldal színeiben induló Ács Rezső jelöltsége jogerős, de itt a Mi Hazánk öt körzetben leadta a képviselőjelöltjei indulásához szükséges aláírásokat. Sopronban Farkas Cipriánnak, Tatabányán Schmidt Csabának, ­Veszprémben Porga Gyulának, míg Zalaegerszegen ­Balaicz Zoltánnak nincs egyelőre nyilvántartásba vett kihívója. Békéscsabán speciális a helyzet, hiszen ott a Fidesz–KDNP az eddigi polgármestert, Szarvas Pétert (Hajrá Békéscsaba) támogatja, akinek az indulását nyilvántartásba is vették. A Magyar Nemzet értesülése szerint a helyben rendkívül népszerű, a sikereket a Fidesz–KDNP-frakció támogatásával elérő politikus saját csapatot indít, de eddig csupán két független és két ellenzéki képviselőjelölt adta le a szükséges aláírásokat. Dunaújvárosban a kormánypárti Cserna Gábor és Pintér Tamás (Rajta, Újváros! Egyesület) is hivatalosan polgármesterjelölt, de csak a Fidesz–KDNP csapatának tagjait vették eddig nyilvántartásba képviselőjelöltként. Debrecenben egyelőre Papp László (Fidesz–KDNP) és Varga Zoltán (DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás) szállhat ringbe a polgármesteri székért. A körzetek többségében a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás jelentett be indulókat. Győrben már három polgármesterjelölt van, a kormánypárti Borkai Zsolt és az ellenzéki Glázer Tímea mellett indulhat Kovács László (Civilek Győrért) is. Kaposvárott Szita Károly (Fidesz–KDNP) ellen Nadrai Norbert József (Szőlősgazdák) indulhat el. Szombathelyen a két oldal jelöltjeinek versengésébe ­Koczka Tibor (független) szólhat bele, akit már nyilvántartásba is vettek. Pécsett egészen pikáns a helyzet, ahol az LMP nem az ellenzéki összefogásban indul, hanem külön. A párt polgármester- és tíz körzetben képviselőjelöltet is állított.

SZOMBATHELYEN AKKORA AZ ELLENZÉKI EGYSÉG, HOGY KÜLÖN JELÖLTET INDÍT AZ MSZP ÉS A DK

Miután hétfőn Szombathelyen nem jelent meg a polgármesterjelölti vitáról egyeztető fórumon Balázsy Péter, az ellenzéki média megfutamodásról beszélt. A Magyar Nemzet megkérdezte a jelöltet, aki elmondta: a szombathelyi ellenzék évek óta mást sem harsog, mint hogy mennyire egységes. Erre azt látom, hogy a Jobbik mellett van Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek is egy polgármesterjelöltje, Nemény András. A megosztott ellenzék két jelöltje verseng tehát egymással, ami távol áll az egységtől – fejtette ki Balázsy Péter. Szerinte jó volna, ha először saját szavazóik számára tennék egyértelművé a helyzetet, hogy ki is az ellenzéki választók egyetlen polgármesterjelöltje. Ha ezt a kérdést sikerült eldönteniük, utána lehet bármi másról beszélni, akár egy vitáról is. Egyben biztosak lehetnek: Szombathely érdekében mindenre készen állok – jelentette ki a fideszes politikus. Mint mondta, azért sem tudott megjelenni a fórumon, mert hétfő délután közölték vele a pontos időpontot, órákkal az esemény előtt, ám akkorra már leszervezett programja volt.

(forrás:pestisracok.hu)

Hé Kígyóné! Nem csak a kerítés került ennyibe, amennyibe! Katonák fizetése, üzemanyag, élelmezés..stb.

A friss tüntetők még beszélni sem tudnak – Videó