in ,

Demeter Mártának nincs keresnivalója a parlamentben sem

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója – minderről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt az Országgyűlésben. Németh Zsolt szerint Demeter kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Az LMP társelnöknője személyes megtámadtatás révén ócska vagdalkozásba kezdett a Ház falai között, pedig dokumentumok bizonyítják, hogy hazudik. Demeter példája azt is világosan megmutatta, hogyan működnek a hazai Soros-féle álhírgyárak, akik minden kritika nélkül (sőt, örömmel) vették át az exszocialista képviselőnő hazudozásait, majd pedig nem győztek mosakodni. Elég utalni az Index, a 24, a 444 vagy éppen a hvg viselkedésére.

 

 

 

 

Többek között a Demeter Márta (LMP) általi adatkiadásról is szó volt az Országgyűlés hétfői ülésén, a napirend előtti felszólalások során. Németh Zsolt (Fidesz) szerint Demeter Márta kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Szerinte az ellenzéki politikus az ezzel kapcsolatos iratbetekintése során minden jogszabályt megsértett, ráadásul meg is hamisította az adatokat, amikor az esetet a miniszterelnök egyik családtagjával hozta összefüggésbe.

Tudatosan hazudhatott az exszoci

Emlékeztetett: mindezek miatt kérte Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke a testületnek alelnökként dolgozó Demeter nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát. Rámutatott: Demeter a NATO parlamenti közgyűlésének is delegált tagja, szerinte erre a megbízatására is alkalmatlanná vált, így annak felülvizsgálatát is felvetette.

Németh Zsolt: Demeter Márta vagy „bántóan felületes és felelőtlen volt”, vagy tudatosan hazudott
Fotó: Szabó Gábor – Origo

A képviselő ezután idézte a Soros-féle Magyar Narancs egyik cikkét, amely szerint Demeter Márta vagy „bántóan felületes és felelőtlen volt”, vagy tudatosan hazudott, és ezzel saját értelmi képességeiről is kiállította a bizonyítványt. „A kérdés az, hogy lehetett-e Demeter Márta ennyire nagyon hülye” – idézte a cikket, amely egy másik olvasatot is felvetett, eszerint Demeter Mártát csúnyán megvezették. Kifogásolta, hogy az LMP-s politikus még nem kért bocsánatot.

Ócska vagdalkozást folytatott Demeter

Demeter Márta a felszólalás után személyes érintettség okán kért szót, amit az elhangzottak miatt Kövér László meg is adott. A házelnök előtte arra kérte a képviselőket, hogy a jövőben tartózkodjanak attól, hogy „a Ház vitáinak színvonalát is alulmúló sajtóból” idéznek.

Demeter azt állította, hogy a külügyi bizottság elnöke mind ellenzékből, mind kormányoldalról adott ki zárt ülésekről információt a sajtónak, igaz, példát nem mondott a korábbi akciójával kínos helyzetbe került képviselőnő. Reményét fejezte ki, hogy a Honvédelmi Minisztériumot felelősségre vonják, szerinte ugyanis kizárólag a tárca adott ki adatokat egy „állítólagosan az állományába tartozó személlyel és családjával kapcsolatban”, minden indok nélkül. A képviselő bár a személyes érintettség végett kapott szót, a témától rendre eltérő mondandóba kezdett, a házelnök pedig figyelmeztette is erre. Végül Demeter nem tudta végigmondani a mocskolódásait, Kövér László elvette tőle a szót.

Németh: Demeter egyértelműen törvényt sértett

Németh Szilárd, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára válaszában már tényállásnak nevezte mindazt, amit az ügyről Németh Zsolt elmondott. Demeter egyértelműen törvényt sértett – szögezte le -, nem nyilvános katonai adatokat hozott nyilvánosságra, amit írásbeli kérdésnek álcázott, de közben az adatok értelmét is folytatólagosan meghamisította.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke: Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat
Forrás: MTI/Kovács Attila

Szerinte a képviselő tudatosan gerjesztett „fesztiválhangulatot”, mert készült az LMP társelnöki posztjára, de az még „a saját sajtója, a Soros által fenntartott Magyar Narancsnak is feltűnt”, hogy valami nem kerek. Mindez szerinte egyértelműen mutatja, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója.

Felhívta a fegyelmet egy olyan, halálos áldozatokkal is járó NATO elleni terrortámadásra, amelynek alapja katonai kiképzési adatok kiadása volt.

Kövér László lépett

Mint arról korábban beszámoltunk, Kövér László házelnök kezdeményezte a volt szocialista, jelenleg LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál. Közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt, a Fidesz-frakció pedig szintén az ügyészséghez fordul.

Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke október 16-án fordult írásbeli kérdéseknek álcázott hazugságcunamival a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, annak kapcsán, hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Ezt a nyilvánvaló hazugságot minden érintett cáfolta, kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és – engedéllyel – családja utazott a gépen.

Ezt követően egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt. Ismét kiderült, hogy Demeter hazudott, mert a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos nem utazott a gépen.

Demeter Márta hazudozásait dokumentumok bizonyítjákForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Demeter példája világosan mutatja az álhírgyárak működését

Az eset kapcsán bemutattuk azt is, hogy az utóbbi hetekben általánossá vált a Soros György által finanszírozott, valamint egyéb balliberális álfüggetlen hírportálokon, hogy valamelyikük megír egy álhírt, majd pedig a többiek azt minden kritika nélkül átveszik. A legújabb gyöngyszemet a Soros-blog szállította, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök miatt nem lett közös V4-Japán zárónyilatkozat, miközben a valóságban a magyar kormányfő ott sem volt, amikor erről döntöttek.

Október közepén Demeter Márta hazugságát vette át minden kritika nélkül az Index, a HVG, a 24 és a 444, majd miután dokumentumok bizonyították, hogy az LMP társelnöke hazudott, azt már nem közölték, hanem tovább mosdatták a lebukott exszoci képviselőt. Egy nagy sikerű álhír pedig kilenc hónapon keresztül pörgött a balliberális propagandaoldalakon, majd miután kiderült, hogy a kormány az állításokkal szemben nem szünteti meg az önkormányzatiságot, akkor már mély hallgatás volt.

(forrás:www.origo.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

“A kulturkampf évtizedek óta dühöng Magyarországon” – Interjú Ákossal

Zeman és Babis kiállt Magyarország és Lengyelország mellett