in ,

CUMI – Bukta a pert a Helsinki bizottság

Hiába támadta Kocsis Mátét a Soros-féle szervezet, jogerősen is elveszítette a migránsok védelmében indított eljárást

 

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így elutasította a Magyar Helsinki Bizottság keresetét a bíróság, amelyet Kocsis Máté józsefvárosi polgármester ellen indított a szervezet egy migránsokról szóló Facebook-bejegyzése miatt.

Folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán a Magyar Helsinki Bizottság által a józsefvárosi önkormányzat, illetve Kocsis Máté polgármester ellen indított per. Az elsőfokú ítélet elutasította a keresetet, melyben a Soros-féle szervezet annak megállapítását kérte, hogy a fideszes politikus zaklatást követett el, emberi méltóságában sértette meg egy Facebook-bejegyzésével a migránsokat. Kocsis 2015. augusztus 5-én azt írta a közösségi oldalon: „A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen. Meg fogjuk védeni a közvagyont, és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát.”

Az ügy egyébként egyébként egyszer már megjárta a táblabíróságot, mely 2017 tavaszán hatályon kívül helyezte a törvényszék 2016 novemberi, „első” elsőfokú határozatát.

A keddi tárgyaláson az alperes jogi képviselője egy másik eljárásban megfogalmazott felperesi nyilatkozattal cáfolta, hogy a Helsinkinek legitimációja lenne „valamennyi migránst” képviselni. Hiszen a szervezet például nem vállalja fel a hazánkon áthaladó, később Európában erőszakos cselekményeket, akár merényleteket elkövető bevándorlókat. Hangsúlyozta továbbá, egy kerület vezetőjétől elvárják, hogy intézkedéseket tegyen, helyezzen kilátásba, Kocsis Máté ennek megfelelően járt el, a Helsinki Bizottság álláspontja pedig ellentmondásos, érvelésükkel „szélkakasként járnak el”.

A bírói tanács arra jutott, helybenhagyja az elsőfokú ítéletet. A per így véget ér, fellebbezésnek nincs helye. Az indoklás szerint a felperes kérelme nem volt alapos.

Ismeretes, a Helsinki Bizottság a Miniszterelnöki Kabinetirodát is pereli, mégpedig a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció őket érintő kérdése kapcsán. Ebben az eljárásban az elsőfokú bíróság a szervezetnek adott igazat, ám az alperes fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik. Úgy tudjuk, tárgyalási napot még nem tűztek ki.

(forrás: Kacsoh Dániel, magyarhirlap.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Megadja Gábor – Mi az igazság Svédországban?

“Magyarország az osztrák és az olasz kormány szövetségét keresi a menekültpolitikában”