in ,

Bulgáriában is külföldről irányított balhé van!

Erőszakossá és céltalanná váltak a szófiai tüntetések

BORISZOV TÁVOZÁSÁT SÜRGETIK, DE AZ ELLENZÉKI SZOCIALISTÁK SEM NÉPSZERŰEK
A hét végén is folytatódtak a bolgár kormányellenes tüntetések, annak dacára, hogy Bojko Boriszov jobboldali miniszterelnök a tiltakozások hatására csütörtökön átalakította a kormányát.
Miután múlt kedden a parlamentben elbukott az ellenzéki szocialisták bizalmatlansági indítványa, csütörtökön Boriszov és a koalíciós partnerek öt kulcsminiszter menesztéséről döntöttek, egyben megerősítették, hogy a kormány kitölti mandátumát. Pénteken a parlament már jóvá is hagyta az új miniszterek kinevezését a belügyi, a gazdasági, a pénzügyi, a turisztikai és az egészségügyi tárca élére. Rumen Radev baloldali államfő szerint a kormányátalakítás kevés a problémák megoldására, ezért a tüntetések folytatására szólította fel a demonstrálókat, s megismételte korábbi követeléseit, miszerint a teljes kormány és Ivan Gesev főügyész lemondására, illetve előre hozott választások kiírására van szükség.

Az elmúlt két hétben ezrek vonultak utcára Boriszov lemondását követelve. A tüntetők azzal vádolják a kormányfőt, hogy szemet huny a burjánzó korrupció fölött. Bár a minisztercserék egyelőre nem oldották meg a problémákat, az ország közvéleményének egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Rumen Radev államfő és az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt elnöke, Kornelia Ninova nem azok a személyek, akik elhoznák a társadalom által kívánt politikai változásokat, az oligarchikus modell felszámolását. – Azért harcolnak Bojko Boriszov eltávolításáért, hogy a helyébe ők jöjjenek – fogalmazta meg egy politológus. – Egy Radev–Ninova-kormányzás nemzeti katasztrófába sodorná az országot – jelentette ki a szintén ellenzéki Akarat párt elnöke, Veszelin Mareski. A legfrissebb felmérések szerint továbbra is a jobboldali GERB kormánypárt a legnépszerűbb, a szavazatok 34 százalékát szerezheti meg a jövő tavasszal esedékes választásokon, míg a szocialisták 26 százalékot.

Mivel a tüntetők nem érték el céljukat péntek este Szófiában, tizenegy kereszteződést szálltak meg, blokkolva a város közlekedését. Ezzel viszont nőtt azoknak a polgároknak a száma, akiknek elegük van a felforgatókból. A felvonulók körbebarikádozták a köztévé épületét is, ahol tévévitát folytatott a kormánypárt frakcióvezetője, Daniela Daritkova és az ellenzéki Kornelia Ninova. A vita után mindkét politikust a feléjük repülő sörösüvegek közepette a rendőrségnek kellett kimenekítenie az épületből. Számos politológus felháborodásának adott hangot a tüntetők cselekedetei miatt, és felszólították Radev államfőt, határolódjon el a tiltakozók erőszakos viselkedésétől.

 

(Tütünkov Jordán, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

2 Comments

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Tóth Gy. László Szakács Árpád oldalára állt!

Mennyire lehet független az a hírportál, amelyikért az ellenzéki pártok közösen tüntetnek?