in

Bréking! – Történelmi aranyérmet szerzett Magyarországnak Jászapáti Petra

Jászapáti Petra aranyérmes lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának idei harmadik, kazahsztáni állomásán

A 19 éves női versenyzőnk sikere sporttörténelmi pillanat, hiszen egyéniben ez volt az első magyar női világkupa-győzelem a sportágban.

A szegedi korcsolyázó a negyeddöntőből másodikként, míg az elődöntőből futamgyőztesként jutott a döntőbe, ahol a legjobb, egyes pozícióból rajtolhatott. A startot követően meg is tudta védeni a helyét, azaz elsőként fordult az első kanyarba. Jászapáti nagyszerűen korcsolyázott, esélyt sem adott riválisainak az előzésre, a hátsó kiesők után pedig már biztos volt a magyar győzelem.

Fotó: AFP

A férfiak legrövidebb távján is könnyen születhetett volna magyar siker, ugyanis az elődöntőig hárman is eljutottak, onnan aztán a szombaton 1000 méteren aranyérmes Liu Shaoang mellett Burján Csaba jutott a fináléba, míg a váltóval hozzájuk hasonlóan olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor csak a kisdöntőbe került. A 19 éves fiatalabb Liu testvér rendkívül szoros küzdelemben egy ezüstéremmel bővíthette éremgyűjteményét, fivére Liu Shaolin Sándor Almatiban végül érem nélkül zárt.

Az ötkarikás aranyérmes és világcsúcstartó férfi váltónk a kisdöntőben második helyen ért célba a japánok mögött, így hatodikok lettek azok után, hogy az első két vk-állomáson győztek, de a pontversenyben pedig továbbra is az élen állnak.

A magyarok Almatiból két arany- és egy ezüstéremmel térnek haza, Jászapáti Petrának és Liu Shaoangnak köszönhetően. A vk-sorozat február elején Drezdában folytatódik, előtte pedig januárban a dordrechti Európa-bajnokságon versenyeznek a rövidpályás-gyorskorisaink.

(forrás: Csordás Bettina, 888.hu)

Bréking! – ÉLŐ! – Hatalmas Brexit felvonulás Tommy Robinson vezetésével

Miféle káosz az egészségügyben??? – Forradalmasította az infarktusellátást a Semmelweis Egyetem díjazottja