in ,

Bréking! Bizonyíték: csalással próbálja bevenni Budapestet az ellenzék – „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!”

Nincs új a nap alatt

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék

– írja a Magyar Nemzet. A lap birtokába jutott dokumentumok alapján ugyanis felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Ez pedig tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása.

E munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi polgármesterjelölt, Pikó András kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szeptember 2-án. A lap informátora szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült, amely egyébként Karácsony Gergelynek sem lehet ismeretlen, hiszen a főpolgármester-jelölt néhány napja lakossági fórumot is tartott ott.

Udvarhelyi Tessza a képhez a következő kísérőszöveget írta: „a legeslegmenőbb back office csapat még mindig dolgozik az ajánlóívek feldolgozásán, hogy holnap reggel leadhassunk mindent <3 hatalmas köszönet nekik, nagy öröm volt velük dolgozni az elmúlt tíz napban!”

A dolog szépséghibája „csupán” annyi, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz.

A fotó és a kísérőszöveg alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenzék személyes adattal való visszaélést követett el.

Beszédesek azok a kommentek is, amelyek Udvarhelyi Tessza posztjára érkeztek. Az aktivisták munkáját megköszönte Veres Gábor, az MSZP VIII. kerületi elnöke és a Józsefvárosban közös ellenzéki jelöltként induló Sátly Balázs LMP-s politikus is. A szocialista Mezei Béla a látottakat a következő szavakkal méltatta: „Nagyon fontos munka! Köszönjük az önzetlen-odaadó munkát!” Ugyancsak reagált a fényképen látottakra Simon György, aki jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik–Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva közölte: „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!”

 

Nyilván többen rájöttek, hogy Udvarhelyi Tessza fotója, posztja komoly veszélyeket jelent az ellenzékre nézve, ezért az egészet törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni.

(Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Kocsis Máté szerint Karácsony Gergely egy politikai korcs – Videó

Ezt öröm nézni! – Lóháton, ostorral verték szét a vegán tüntetőket az argentin cowboyok – Videó