in , ,

Bréking! – Allahu Akbar kiáltással támadtak rendőrökre Brüsszelben

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint iszlamista terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat.

A tájékoztatás szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte.

A két sebesültet kórházba szállították, egyikük sincs súlyos állapotban.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy „Allah akbar!” (Allah hatalmas), ezt azonban hivatalos személyek egyelőre nem erősítették meg.

„Túl korai még megmondani, hogy mi lehetett a támadó indítéka, folyik a nyomozás” – mondta a rendőrség szóvivője.

A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert – közölte a Le Soir című újság.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében.

Kollégája, Jan Jambon belügyminiszter pedig kijelentette: a támadás „gyáva akció volt a rendőreink ellen”.

A brüsszeli rendőrség különleges óvatosságra intette az állomány tagjait.

A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

(magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Franciaországban elszabadult a pokol – Íme! (videó)

Bayer Zsolt: “A legjobb, ha Gyurcsány befogja a száját…”