in ,

BOSSZÚ – Bokros Lajos csicskítja a DK-t – Olyan körzetekben indul, ahol a DK is

frizbi forgatás bokros lajos

A Bokros Lajos vezette, nulla százalékos Modern Magyarország Mozgalom 31 körzetben ráindítja az embereit az ellenzék közös jelöltjeire, méghozzá zömmel ott, ahol a baloldali jelölteknek esetleg valamicske esélyük lenne nyerni a fideszessel szemben. Mindennek a hátterében az húzódhat, hogy idén év elején Gyurcsányék meglehetősen furcsa módon kikosarazták az egykori pénzügyért és MDF-es EP-képviselőt.

Horn Gyula csomagosa azonban nem hagyta annyiban a dolgokat, és úgy tűnik kíméletlen bosszúra készül. Ha valóban sikerül mindegyik körzetben jelöltet állítania, akkor könnyen lehet, hogy olyan győzelmeket énekel ki a baloldali pártok szájából, amiket biztosnak vettek.

Bokros maga a VI-VII. kerületet lefedő választókerületben akar indulni, ahol tudvalévőleg meglehetősen magas a liberális politikai erők támogatottsága. Bokros indulása gyakorlatilag lenullázná a kisebb politikai erők esélyét, és Oláh Lajos, DK-s jelölt szavazói bázisát is komolyan megbontaná.

Bokros magánakciója is világosan mutatja, hogy micsoda ellentétek feszítik a balliberális tábort. Mivel a jelöltállítás jelenleg is zajlik, ezért nem lehet tudni, hogy milyen további ellentétek jönnek a felszínre a következő hetekben.

Azt sem lehet tudni, hogy a későbbi baloldal-jobbik koordinációk milyen helyi villongásokhoz vezethetnek. Ami biztos, hogy a teljes szétesés felé menetel a balliberális tábor, és a választások után az lehet az igazi győztes, aki most nem adja be a derekát a Gyurcsány-Karácsony tandemnek.  (Kovács András, honatya.blogstar.hu)

(videó) Tahi Tóth László: ˝Én nem tudtam, hogy engem ennyien szeretnek…˝

Svéd képviselő: Orbán állhat az új európai összefogás élére