in ,

Bayer Zsolt sajnálja, hogy Varju Lászlót nem lehet kényszergyógykezelésre vinni

Varju, a Würfli Egon

Vannak nehéz, mondhatni vitaképtelen helyzetek.

Képzeljük el például azt a szituációt, hogy összetalálkozunk egy emberrel, aki első pillanatban teljesen normálisnak tűnik. Például nem őrjöng, nem állítja magáról, hogy ő Napóleon, sőt még azt sem, hogy éppen tegnap találta fel egyszerre az örök élet elixírjét és a rák ellenszerét.

Szóba elegyedünk, kvaterkázunk, kávét kérünk, s ebben a nem várt pillanatban a mi emberünk hosszan belemélyed a kávéscsészéjébe, s elgondolkodva így szól: – Milyen szép, élénk rózsaszín színe van ennek a kávénak…

Az első reakciónk ebben a pillanatban ugye az, hogy viccet feltételezünk. Nem valami túl jó, túl szellemes viccet, de viccet, és udvariasan felnevetünk, hogy haha, aztán rábökünk a fekete ingünkre és azt mondjuk, „ez meg fehér”.

Ha ezt követően emberünk értetlenkedve néz ránk, s kifejti abbeli véleményét, miszerint nem igazán érti, miért mondjuk a fekete ingünkre, hogy fehér, hacsak nem akarunk viccelni ővele, ellenben a kávé tényleg gyönyörű és szokatlanul élénk rózsaszín, nos, akkor már eléggé nehéz és kínos helyzetben találjuk magunkat. Persze még teszünk egy bátortalan kísérletet, miszerint „de hát ez kávé, fekete kávé, a nevében hordozza a színét”, ám ha emberünk továbbra is ragaszkodik a maga rózsaszínjéhez, akkor nincsen tovább.

Akkor elfogynak az érvek.

Akkor az marad, hogy a): a mi emberünk elmebeteg, b): a mi emberünk viccel, és valahol van egy kandi kamera, c): a mi emberünk kóros hazudozó, aki minden értelmezhető ok nélkül is hazudozik, ráadásul teljes képtelenségeket.

Pontosan ilyen helyzetbe hozott bennünket Varju László, a DK nevű válogatott alelnöke és szertárosa. Varju László azt találta mondani, hogy szerinte 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején demokrácia volt és szabadon lehetett tüntetni, míg erre most nincs lehetőség.

Varju László egy kamerába mondta ezt bele, így a „b” lehetőséget azonnal kizárta.

Marad az „a”, vagyis elmebeteg, és a „c”, vagyis kóros hazudozó és/vagy gazember.

Nagyon nehéz Varju és a DK esetében biztosat mondani, itt hosszabb vizsgálatra lenne szükség a diagnózis felállításához. Patella-reflex, szemfenékvizsgálat, Rorschach-teszt, Szondi-teszt, amelynek során például Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Vadai Ágnes és önmaga fényképei közül kellene kiválasztania a legszimpatikusabbat, aztán hosszú beszélgetés egy pszichiáterrel, és így talán közelebb jutnánk a megoldáshoz.

Minderre sajnos a közeljövőben nem lesz lehetőség, ugyanis Varjunak – éppúgy, mint a többinek – nincs betegségtudata, ezért aztán mindaddig, amíg meg nem harapja a postást vagy a legközelebbi alkalommal a televízió székházában dolgozó biztonsági őrt, addig nem lehet kényszergyógykezelésre vinni.

Marad tehát a rejtői megoldás. Amikor A tizennégy karátos autóban Würfli Egon tánc- és illemtanár Vanek úrral beszélget a légióban – adjuk is át a szót a Mesternek:

„Würfli úr kíváncsian nyújtogatta a nyakát.

– A szimbola benne van?

– Mit csináljak? – kérdezte Vanek úr hökkenten.

– Állítsa össze a három darabot!

– Miféle darabot…

– Hát, amit a dobozban tart.

– A szivarvégeket?

– Ne tréfálkozzon kérem. Csavarja össze a hármat és fújjon valamit.

– Jó – biztatta egy nyájas idegorvos megnyugtató mosolyával Vanek úr, majd összecsavarom a spárgát a kapcával és fújom…”

Esetünkben Varju mint Würfli Egon szerepel, természetesen. S ha egy kissé visszapörgetjük az eseményeket, tanúi lehetünk egy másik beszélgetésnek is, ami szintúgy tanulságul szolgálhat számunkra:

„– Magával hozta az izét… a szimbolát?

– Itt van a kis dobozban… Hosszú hangszer. Három darabból rakom össze.

– Miért áll ezen a dobozon, hogy Gorcsev?

– Ez az álnevem… Az ön unokaöccse sem volt született Botticelli.

– Nem. Úgy hiszem, Brazsiknak hívták. Elzászból ment délre.

– Tudom. Erről sokat mesélt. Említette azt is, hogy önök valamikor gyermekek voltak.

– Igen? Érdekes, csakugyan így volt.

Egy vörös bajuszú szakaszvezető odalépett, és kihúzta a rohamkését: – Ha nem hagyják abba ezt a beszélgetést, valamelyiküket leszúrom.”

Na most, az a Varju őrületes szerencséje, hogy nem vagyunk a légióban. Mert éppen most húznám elő a rohamkésemet…

 

 

(Bayer Zsolt, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kommunista módszerek Budapesten! Egyre több visszajelzést kapunk, hogy a BKK járatain az SZFE politikai propagandája szólt!

Lopnak, mint az állat – Durvul a DK áramlopási botránya a VII. kerületben