in ,

Bayer Zsolt – Egy fontos találkozó. Orbán Viktor és Matteo Salvini Milánóban találkozott egymással.

Ez a puszta tény olyannyira felidegesítette Európa sírásóit, hogy komplett hülyét csináltak magukból

Orbán Viktor és Matteo Salvini Milánóban találkozott egymással. Ez a puszta tény olyannyira felidegesítette Európa sírásóit, hogy komplett hülyét csináltak magukból. (Bár ez már régen megtörtént.)

 

Nézzük csak: a teljes gátlástalanság és kreténség legtökéletesebb példáját a 24.hu nevű Soros-trombita nyújtotta. Ők kedden, a találkozó napján, 17 óra 8 perckor a következő címmel jelentettek meg egy „újságcikket” (jegyzi Kerner Zsolt „újságíró”): „Orbán nem baráttal, hanem ellenséggel találkozott”.

– Nohát, vajon miről maradtam le? – kérdezi magától az ember ezt olvasva, ugyanis Salvini még belügyminiszter sem volt, amikor már Orbánt nevezte példaképének, Orbán pedig az „én hősömnek” nevezte Salvinit, ilyesmiket pedig csak nagyon furfangos ellenségek vágnak egymás fejéhez.

Az „ellenségek” találkozásának lázálmát pedig azzal igyekeztek alátámasztani, hogy míg Salvini európai szolidaritást sürget migránsügyben, addig Orbán nem hajlandó egyet sem befogadni – a 24.hu-féle féldimenziós világképben pedig ez maga az ellenségeskedés.

Salvini és Orbán amúgy a megbeszélés után sajtótájékoztatót tartott, a 24.hu erről már nem számolt be. Ami persze tökéletesen érthető. Ugyanis a sajtótájékoztatón Orbán elmondta, hogy a magyarok nem felejtik el, amikor Salvini kiállt Magyarország mellett az alkotmány elfogadásakor, amikor Európa sírásói (újfent) Magyarországot támadták.

Kifejtette azt is, Salvini nagy tiszteletet élvez hazánkban, és hogy egyetértés van kettejük között abban, hogy Európa legfontosabb kérdése ma a migráció.

Magyarország bebizonyította, hogy a migrációt meg lehet állítani a szárazföldön, és Salvini az első politikus, aki be akarja bizonyítani, hogy ezt a tengeren is meg lehet tenni.

Magyarország pedig minden segítséget megad Olaszországnak ebben a törekvésében – fejtette ki az egyik ellenség.
Salvini mint ellenség így kezdte beszédét: „Először is szeretném barátomnak, Viktornak megköszönni ezeket a szavakat.” Aki ebből sem érzi az ellenségességet, az tényleg menthetetlen.

Salvini így folytatta: „Indíthatnak pereket, vizsgálatokat, nem fogok meghátrálni, egyáltalán nem fogom meggondolni magamat” – utalt a feketén-fehéren hazaáruló gazembernek minősíthető ügyészre, aki vizsgálatot indított Salvini ellen, a „migránsok személyi szabadságának korlátozása miatt”. (Egy másik hazaáruló a 444-en ezt minősítette demokráciának, ami bezzeg nincs Magyarországon…)

Salvini ezek után gazdasági téren is példaképnek nevezte Magyarországot, és kijelentette: „Elindulunk ezen az úton, ami egy más Európához, egy másik európai elithez vezet.

Fordulat előtt állunk, lecseréljük azt az elitet, amit a Sorosok, Macronok képviselnek. A baloldaliak az ellen tiltakoznak, hogy egy európai hatalom vezetőjét Milánóban fogadjuk?

Ezek után meglepődnek, hogy nem szavaznak rájuk?” Orbán még kijelentette, hogy ebben is egyetért Salvinivel, tényleg új szellemi alapokon álló Európára van szükség. Salvini pedig elmondta, nem vitatja Magyarország jogát arra, hogy elsősorban saját polgárait védje meg (ennyit az eltérő érdekekről).

Így ért véget a két halálos ellenség közös sajtótájékoztatója. A 24.hu elment szundikálni, az összes többivel. Milánóban pedig úgy ezer hülye tüntetett Európa új szellemi alapjai ellen. Amit senki és semmi nem fog tudni többé visszazárni a palackba. Úgyhogy inkább úgy tesznek, mintha az új Európa katonái ellenségek lennének, és soha nem találhatnának egymásra.

Ez sem fog sikerülni. Orbán harmadszor nyert kétharmaddal, Salvini pedig ma már egyedül is megnyerné az olasz választásokat. Európa sírásói meg eljátszogatnak még egy kicsit büdös kis homokozójukban.

(Vigyázó szemetek Chemnitzre vessétek!)

(Bayer Zsolt, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Csehország nem fogad be egyetlen migránst se

Bangónénak elgurult: Bangóné: A Fidesz családtámogatásának következménye, hogy lassan kiürül az ország