in ,

Bajban a németek! – Nógrádi: Németország a migránsok miatt megosztottabb, mint volt

Még mindig nem sikerült mindenben megegyezni a német koalíciós tárgyalások során

 

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának volt a vendége hétfőn. A szakértő a német koalíciós tárgyalásokról beszélt annak kapcsán, hogy bár sokan már vasárnapra megállapodást vártak, mégis újabb két tárgyalási napot kellett beiktatni.

Mindegyik delegáció úgy nyilatkozott, hogy a kérdések 95 százalékában már megállapodtak”

— mondta Nógrádi.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A szakértő rávilágított: a pártok érzékelik, hogy Németországnak ismét vezető szerepet kell vinnie az unióban, miután a britek kilépésével meggyengült a közösség, ráadásul Macronnal egy új francia politika jelent meg. Viszont az is egyértelmű, hogy a kormány és az ellenzék között nagyon mély a szakadék, máshogy látják az alapvető kérdéseket és a jövőt.

Nógrádi György szerint a migrációs válság miatt nemcsak Európa, hanem Németország is sokkal megosztottabb, mint korábban. A szakértő utalt arra is, amiről mi is írtunk az elmúlt napokban: komplett városok nyilvánítják ki, hogy megteltek, és nem tudnak több migránst befogadni.

Nógrádi kitért arra is: augusztustól lehet végrehajtani a családegyesítéseket a migránsok számára, ez pedig azt jelenti, hogy 60 ezer ember várja, hogy bebocsássák, viszont a mostani koalíciós megállapodások szerint havi ezer embert engednének be.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

A libsik már magzatpózban sírnak – 54 hónapja emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

HOPPÁ! – Netanjahu: Soros támogatja az afrikai migránsok melletti tüntetőket