in ,

Az EU-n belül egyre többen ismerik fel, hogy a tömeges bevándorlás rossz

Egyre többen gondolkodnak másként, mint az ENSZ, amely dokumentumban rögzítené, hogy a bevándorlás pozitív jelenség – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója

 

Az igazgató szerint az Európai Unión belül egyre többen ismerik fel az illegális bevándorlás negatív természetét.

Fotó: AFP

Szavai szerint erős az összefonódás a brüsszeli felső vezetők és az ENSZ között, ami azért gond, mert a világszervezetben helyet foglaló államok érdekei nem esnek egybe az Európai Unió tagországainak érdekeivel.

Mint ismeretes, az ENSZ egy migrációs egyezmény előkészítésén munkálkodik. A dokumentum a migrációra pozitív folyamatként tekint, egy olyan folyamatra, amelynek a fenntartásában a migránsokat fogadó államok is érdekeltek.
A migrációhoz való jogot nemzetközi alapjoggá akarja tenni az ENSZ. Az egyezmény tárgyalásán az USA Donald Trump elnök vezetésével már nem vesz részt. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország részt vesz az egyezmény tárgyalásában és megpróbálja megváltoztatni a dokumentum végső szövegét. Mint fogalmazott, ez egy komoly kihívás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

Csányi Sándor a FIFA alelnöke lett

Lázár János: Hódmezővásárhelyért fogunk dolgozni