in ,

Apáti Bence – Roncsderbi vérszegény felhatalmazással

Lezajlott az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztása

Lezajlott az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztása, mely hetekig tartó vidámságot és nevetést biztosított a politika iránt érdeklődőknek.

Karácsony Gergely, az ország földrajztanára például a kampányfinisben posztolt egy csodálatosat a megismételt isztambuli választás kapcsán. Facebook-bejegyzése szerint Törökország fővárosa Isztambul, nem pedig Ankara. Ilyen széles látókörű és tájékozott Zugló jelenlegi polgármestere. Ez a fajta egészen kivételes együgyűség tökéletesen jellemzi az ellenzék térfelén szomorúan, elárvultan és reményvesztetten ácsorgó káderek szellemi színvonalát. Nem is csoda, hogy egyre-másra bukkannak fel a független-objektív sajtó szerkesztőségeinek sötét szobáiból a magukat az ellenzék jelenlegi garnitúrájánál jóval alkalmasabbnak képzelő balliberális újságírók.

Kálmán Olgát már sokszor kiveséztük, de rajta kívül a Klubrádió műsorvezetője, Pikó András is úgy döntött, hogy politikai babérokra tör. S ne feledjük, Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője a balliberális Magyar Hírlapnál, illetve az MSZP-közeli Népszabadságnál kezdte a pártpolitikamentes, független-objektív újságírást. A baloldali sajtónak ezek után nincs joga a jobboldali sajtót propagandistázni vagy munkatársain bármiféle politikai elfogultságot számonkérni.

Pikó a Józsefvárosban fog indulni a polgármesteri székért. A sikertelen politikai királycsinálás fáradságos munkájától folyton visszavonuló, majd minduntalan visszatérő anarchista, Gulyás Márton össze is dobott neki egy az 1990-es évek videószakköreit idéző kampányfilmet, amelyet az Index elejétől a végéig le is adott. Az az Index, amelyik pár héttel ezelőtt amiatt hisztériázott, amiért a TV2 leadta a Fidesz uniós választási kampányfilmjét. Quod licet Iovi, non licet bovi, ahogy a tanult ankarai rómaiak szokták mondani.

Ha már Index: egy publicisztika röviden összefoglalva arról szólt, hogy az egész ország örvend meg vigad, hiszen a főpolgármesteri előválasztással a demokrácia ünnepe valósult meg, amibe a csúnya és rosszindulatú kormánypropaganda piszkít bele megint. Szerintünk viszont a választóknak joguk van tudni, hogy ez a magas, szemüveges, határozatlannak tűnő fiatalember nemcsak hogy Csepel földrajzi elhelyezkedésével nincs tisztában – ismert, hogy a PestiSrácok riporterének kérdésére Karácsony Csepelt Észak-Pestre helyezte egy képzeletbeli térképen –, de azon a földrajzi ismeretekre specializálódott órán is valami mással lehetett elfoglalva, amelyeken arról próbálták meggyőzni, hogy Törökország fővárosa Ankara. Isten ments, hogy az álszentség hibájába essek, sokan elkövetik a fenti baklövést, mindazonáltal ők nem tartják alkalmasnak magukat egy kétmilliós főváros vezetésére. A sokszor felhozott amerikai előválasztásokon például az ilyen ordító és borzalmasan kellemetlen bakikon hetekig szokott csámcsogni a sajtó. A baráti is.

Karácsony Gergelyre a kétmilliós fővárosi lakosból mind­össze 33 ezren voksoltak, úgyhogy a napnál is világosabb, hogy Orbán Viktornak legkésőbb holnap reggelig be kell nyújtania a lemondását. (Nem vicc, tényleg olvastam ilyen kommenteket.) Bár a 33 ezer valóban elképesztően kis szám – a Magyarország–Románia meccsre többen voltak kíváncsiak, és a legutóbbi Keménymagot is ötször ennyien nézték –, de arra pont elég volt, hogy Kálmán Olga idegösszeroppanjon és sértődötten elvonuljon azon gondolkodni, hogy miért hitt a Gyurcsány házaspárnak, és hogy egészen pontosan hol rontotta el az életét.

Karácsony Gergely tehát nyert, ezzel az a tétel is beigazolódott, hogy Gyurcsánynak mindössze szerencséje volt az európai parlamenti választáson. Az MSZP még nem múlt ki teljesen, mindössze annyi történt, hogy Bangóné és Ujhelyi túltolt gyűlölet-/patkánykampánya ugyan egy rövid időre padlóra küldte a szocialisták törpe párját, de a vizit- és kórházi napidíjat bevezető, betegesen hazudozó szemkilövető bűneit még nem felejtették el a budapestiek. Gyurcsány elbízta magát, és hibázott. Hatalmasat. Két hete még azt mondta (hazudta), hogy a zuglói polgármester mögül „elment a támogatás”, Karácsony még „azt a Puzsér nevűt” sem tudta legyőzni, így esélye sem lenne Tarlós István ellen. Ezért és nem másért szegte meg a Karácsony Gergellyel kötött megállapodást, és ezért vette elő a volt jobbikos, bukott tévést a fiókból. Aztán szerdán 18 óra után pár perccel kiderült, hogy Oktatás-egészségügy Olga óriásit bukott, a gyurcsányi mesterterv pedig befuccsolt.

Maradt az alkalmatlan, kényszeresen dadogó, a saját kerületében rendet tartani képtelen Karácsony Gergely.

Ne legyenek illúzióink, a teljes, magát objektívnak hazudó – valójában balliberális ellenzéki – sajtó tiszta erőből fogja tolni Karácsony Gergely kampányát. A hibáit, az alkalmatlanságát továbbra is el fogják bagatellizálni vagy meg sem fogják írni, Tarlóst viszont ütni fogják, ahol érik. Nem lesz könnyű menet, de a budapestiek látják, hogy Demszky Gábor óta milyen nagy fejlődésen ment keresztül szeretett fővárosuk, és bízom benne, hogy továbbra is a saját szemüknek fognak hinni.

(Apáti Bence, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Egy magyar állampolgár véleménye – Cseh Katalin kalandjai 2.0!

Nem stadion – Épülhet a tram-train újabb beruházása