in ,

Akcióban az ellenzék – Hódmezővásárhely után heteken belül tönkremehet Miskolc – Hanganyag!

Közel a csőd

A borsodi megyeszékhely fideszes frakcióvezetője szerint a baloldali többség ahelyett, hogy meghallgatná a helyi vállalkozók igényeit és megpróbálna velük közösen kidolgozni egy koncepciót a koronavírus- járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek megoldására, a polgármester fontosabbnak ítéli, hogy előző munkája okán matematika felkészítőt tartson a helyi tévében az érettségi előtt álló diákoknak.

Alakszai Zoltán a Karc FM-en arról beszélt, Veres Pál polgármester és a balliberális többség az elmúlt hónapokban azt sulykolta a miskolciakba, hogy a várost nehéz anyagi helyzetben vették át a Fidesztől és ezért van szükség megszorításokra. Ezzel szemben valójában az előző kormánypárti polgármester 2010 és 2019 között gyakorlatilag megszüntette a megyeszékhely adósságállományát, új vállalkozások letelepítésével pedig mintegy 9000 ezer állást hozott létre.

A frakcióvezető úgy látja, a város fejlődését nem a kormányra vagy az előző vezetésre való visszamutogatás szolgálja, hanem egy új gazdaságpolitika kialakítása, melyben szavuk van a helyi vállalkozóknak. A jelek szerint azonban a közgyűlési többség erre nem nyitott, elutasította például, hogy az önkormányzati bérlők bevételük arányában fizethessenek havidíjat. Alakszai Zoltán jóval nagyobb bajnak tartja, hogy a baloldali válságkezelés most is kimerül a megszorításokban és az elvonásokban, amire példa a helyi tömegközlekedés ritkítása mellett – aminek komoly egészségügyi kockázatai is vannak – a városi cégek alkalmazottainak fizetéscsökkentése.

A  beszélgetés itt meghallgatható:

 

(Karcfm.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Sajtóklub: Bauer Tamásról nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy hülye – Videó

Gyöngyöspata – Bayer Zsolt is nagyon kiakadt az ítéleten