in ,

Akcióban az ellenzék – 2 milliárdos hitelt vesz fel Dunaújváros – A törlesztést az adófizetők fizetik

Az október 13-i választást követő átadás-átvételkor még két és fél milliárd forint volt a dunaújvárosi önkormányzat számláján

Miközben az október 13-i választást követő átadás-átvételkor még két és fél milliárd forint volt a dunaújvárosi önkormányzat számláján, az ellenzéki vezetésűvé lett város balliberális többsége a csütörtöki közgyűlésen, zárt ülésen kétmilliárd forint folyószámla hitel felvételéről döntött, amelyet 2020 végéig kell visszafizetni – erről tájékoztatott Cserna Gábor (Fidesz–KDNP, képünkön), a település korábbi polgármestere, önkormányzati képviselő. A politikus a hivatalos Facebook-oldalán felháborodottan írta, hogy amikor a polgári oldal 2010-ben átvette a város irányítását, a mostani képviselők egy része, illetve harcostársaik olyan mértékű adóssággal adták át a település vezetését, amely lehetetlen helyzetet teremtett, és évek alatt, csak a kormány segítségével lehetett rendbe tenni.

– Most úgy látszik, ezt ismétlik meg – fűzte hozzá. A volt településvezető azért sem érti, hogy miért kellett ekkora összegű hitelfelvételről dönteni, mert a dunaújvárosi önkormányzat decemberben körülbelül egymilliárd forint értékű bevételre számíthat iparűzési adóból.

Cserna Gábor tragédiának nevezte, hogy Pintér Tamás (Jobbik) polgármester alig egy hónapja tartó polgármestersége alatt már most eladósítja a várost, mint hozzátette: ez a hitel minden dunaújvárosi lakosnak negyvenezer forintjába fog kerülni. Arra a kérdésre, hogy a közgyűlésen a város vezetése mivel indokolta a hitelfelvételt, Cserna Gábor meglepő választ adott.

– A Pintér Tamás-féle városvezetés semmilyen értelmes magyarázatot nem adott arra, hogy miért van szükség a hitelfelvételre, amelyről érdekes módon zárt ülésen döntöttek. Pusztán arról volt szó, hogy a még terhelő kötelezettségvállalások – szerződések, megrendelések, fizetendő személyi juttatások – összege meghaladja a rendelkezésre álló pénzeszközök és a még várhatóan beérkező adóbevételek összegét – ez nyilvánvalóan nem igaz, és nem is magyarázat a döntésre – hangsúlyozta Cserna Gábor.

 

(Borsodi Attila, magyarnemzet.huI

 

Oszd meg másokkal is! Küzdjünk együtt a balliberális cenzúra ellen!

Pilhál véleménye az óvodás büdösszájú Tordairól

Teljesen okafogyott a tanártüntetés – Mutatjuk miért