in ,

Akcióban a brazil elnök! Bolsonaro ott szúrt oda a „függetlenobjektív” sajtónak, ahol a legjobban fáj

És ez így van jól

A nemzetközi és a hazai mainstream média is hajlamos arra, hogy magát függetlennek, objektívnek titulálja. Csakhogy e két jelző nemigazán találkozik a valósággal, mivel a magukat újságíróknak valló fősodratú bérfirkászok úgy osztogatják a számukra unszimpatikus politikusokra a náci jelzőket, mint a cukros bácsik a nyalókát a kabát alól.

Ahogy idehaza, úgy Brazíliában is igen heves kampány folyt a 2018-as esztendőben. Jair Bolsonarót a „függetlenobjektív” újságírók nácinak, despotának titulálta, s bár a brazil elnök fél éve már hivatalban van, eddig semmi jel nem utal arra, hogy a dél-amerikai országba visszatért a katonai junta.

 

Jair Bolsonaro azonban nem felejt: egy kedden kiadott határozat alapján (amit még a brazil parlamentnek is jóvá kell hagyni) rendszabályozná a brazil írott sajtó reklámbevételeit.

Az intézkedés értelmében felmentenék a tőzsdei cégeket azon kötelezettségük alól, mely szerint a pénzügyi eredményeiket megvásárolt reklámhelyen az írott sajtóban kötelezően közöljék. Vagyis: a korábbi, korrupt baloldali kormányok, mesterséges bevételt generáltak a mainstream médiának.

Ha a brazil elnök rendelete átmegy a törvényhozáson, akkor a tőzsdei cégeknek a jövőben nem kell majd kötelezően hirdetni a lapokban; eredményeiket csak a hivatalos közlönyben, illetve a tőzsdefelügyelet hivatalos honlapján kell közölni, természetesen térítésmentesen.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Célba ért kollégánk (PS) érzékenyítő kampánya, leszedi plakátjait a Coca-Cola

És akkor Tóth Csaba otthagyta a Republikont, hogy Cseh Katalin kabinetfőnöke legyen – Kizárólag a függetlenség, és az objektivitás jegyében