Tíz jó szándékú, erkölcsi megalapozottságú kérdés – ez a legújabb nemzeti konzultáció. Bár a kormány családvédelmi konzultációnak keresztelte el, valójában többről szól: nemzetmentésről. A lényeg akár egy kérdésben is összesűríthető lett volna: „Szeretné-e, hogy megmaradjon, gyarapodjon a magyar nemzet?” Ép elmével erre és a konzultáció tíz kérdésére is csak igennel válaszolhatunk. Az ellenzék szerint viszont marhaság az egész, pitbull-publicistáik pedig már korábban leszögezték: nem tragédia, ha elfogyunk, mert a magyarok buták, és a muszlim migránsokkal is jobban járunk, mint a magyar gyermekekkel…
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?” – szól a konzultáció első kérdése. Az egyszeri liberális már itt felsikkant, hiszen csapdába esett. Nem mondhatja ki hangosan, nem írhatja le, hogy ő erre bizony nemmel szavazna – mert az ország színe-java, sőt még az ellenzékiek jelentős része is elutasítja a mesterséges bevándoroltatást. Mit tehet ilyenkor a kelepcébe esett manipulátor? Miként rúgjon bele úgy a kormányba, hogy annak svungja elkerülje kedvenc ellenzéki Titanic-pártjait? El kell kezdeni sumákolni, pimaszkodni. De a szokottnál óvatosabban. Valahogy így:
- „A formula a szokásos. Egy bevezető mondat, amely megemlékezik egy kormányzati intézkedésről, nyakon öntve egy az ellenzéket vagy Brüsszelt szidalmazó kiszólással, ezután jön egy »sokak által osztott« vélemény ismertetése, amely történetesen a kormányéval egyezik. Majd következik az »egyetért-e« kezdetű, falhoz szegező rákérdezés, amely bár jellemzően túlságosan leegyszerűsítő és általános, a válasznál nem hagynak teret árnyalatoknak vagy kiegészítésnek.” (Index)
- „A kormány abban bízik, hogy ha a válaszok esetleg úgy alakulnak, ahogy ők szeretnék, akkor az akár üzenet is lehet Brüsszel számára (azaz nem kell befogadni senkit Európába, hanem több gyereket kell szülni).” (444)
- „Itt az új nemzeti konzultáció, és ezúttal sincs semmi értelme”. (Alfahír)
- „Kevéske migránsozás, kevéske homofóbia és némi közvéleménykutatás.” (Magyar Narancs)
Az abszolút győztes a homofóbiás beszólás. A narancsos szerző nyilván a konzultáció ezen kérdésére célzott: „Egyetért-e Ön azzal az alapértékkel, miszerint a gyermekeknek joguk van anyához és apához?” Ez nála homofóbia. A gyereknek tehát nincs joga anyához és apához – alternatív család kell neki! Például két transzszexuális nigériai meg egy víziló közösen is fölnevelhet egy gyermeket; ha túléli, a Magyar Narancsnál szerkesztői poszt várja. A haladás nem állhat meg!
Édes Istenem! Húsz-harminc éve ezeket a pofákat még zárt intézményekben tartották megfigyelés alatt – most meg ők, a degeneráltak szólítják föl önigazolásra a normálisakat…
Másik kedvencem a 444-es „több gyermeket kell szülni”-kiszólás, amely régi becsípődése a honi libsiknek. Az a monomániájuk (és erről szerintem egy szívlapát segítségével sem lehet lebeszélni őket), hogy a kormány ERŐSZAKKAL szülésre akarja KÉNYSZERÍTENI szegény magyar lányokat. Hogy a kormányzat segítő szándékából, a családtámogatásokkal való ösztönzésből hogyan lesz „erőszak” meg „kényszerítés”, ne kérdezzék. Nem tudok és nem is akarok egy liberális fejébe látni. (Önöknek sem javaslom.) Ez a rögeszme ihlette például a Mérce nevű neokomcsi lap májusi fogalmazását is, amely A magyar nők roskadoznak a társadalom újratermelésének terhei alatt címmel jelent meg. Legerősebb gondolatsora így hangzik:
mielőtt ilyen vehemensen szülesztené a nőket a kormány, érdemes lenne előbb a gyerekvállaláshoz és neveléshez szükséges feltételeket biztosítania.
„Szülesztené” – aljaskodik a szerző, akihez ezek szerint nem jutott el a csok, a gyed extra, a családi adókedvezmény, az ingyenes bölcsődei, óvodai, iskolai étkeztetés, az ingyenes tankönyvellátás és kazalnyi más intézkedés híre, amelyekkel 2010 óta az Orbán-kormány a gyermekvállalást segíti. A másik ellenzéki újságíró-archetípus a defetista, amelyik szerint hiába csinál bármit Orbán, az sem segít. Erre példa a HVG-s Sztojcsev Iván, aki októberben így vészmadárkodott: „akármit is tesznek, a családok csak nem vállalnak több gyereket”. Punktum. Tótágast is állhat Orbán, a magyar nem szül neki, és ez így is marad – sugallja a szerző, akinek defetizmusa csak Petschnig Mária Zitáéval rokonítható. (Utóbbinál többször egyetlen ballibsi gazdasági lángelme sem temette el a magyar gazdaságot 2010 óta.)
Buták vagyunk, nyugodtan kihalhatunk!
Szándékosan hagytam a végére két kedvenc HVG-s szerzőmet, akik még májusban örvendeztettek meg minket egy-egy gyöngyszemmel. Tóta W. Árpád Ne szülj robotot, te szűz című műalkotása minden eposzi kelléket tartalmaz, amellyel vérig lehet sérteni egy nemzetet (gondolom, ez volt a cél), ráadásul ebbe is belekerült a bűvös „szülesztés” szó:
Tömeges szülesztést rendezni ma, anélkül hogy minőségi, sőt világszínvonalú képzést tudnánk adni a legszegényebb cigány gyereknek is, nemzeti öngyilkosság lenne. A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel. (…) Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.
Balavány György sem akart lemaradni a sértegetési versenyben, és nem is maradt:
Semmi nincs a „magyarban”, vagyis bennünk különleges, ami miatt ne fogyhatnánk – nem gyúrt minket exkluzív matériából a Jóisten. (…) Csak azt nem értem így rögtön első körben (illetve értem, csak utálom, hogy értem), hogy miért csak a fehér, keresztény, középosztálybeli gyerekekből kell több.
És így tovább. A szándékos hülyeség is épp elég baj, de ha rosszindulattal párosul, abból ilyen irományok születnek…
Talán ennyiből is látszik, milyen erők feszülnek itt egymásnak. Az egyik oldalon egy cinikus, kishitű, a magyar nemzetet megvető, esetleges pusztulásán jópofáskodó, a magyarokat migránsokra bármikor készségesen lecserélő, szinte már ellenségként viselkedő ellenzéki brancs. A másikon pedig a kormány és az a sok millió magyar ember, aki büszke a nemzetére, és aki szerint mi egy páratlan és pótolhatatlan kultúrnemzet vagyunk, nem szabad lelépnünk a történelem színpadáról. Megmaradni, gyarapodni! Erről az elszánásról, erről az életigenlésről szól a nemzeti konzultáció.
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
