in ,

Agyhalál – Nem ismerős ez valahonnan? Köztársaságot alapítanak az SZFE-n, ahol blokád alatt kezdik meg a tanévet

Megkezdik a tanévet az SZFE-n, igaz, a blokádot fenntartva.

Megkezdik a tanévet az SZFE-n, igaz, a blokádot fenntartva. Az intézményben egy új köztársaságot is alapítanak – minderről hétfő délelőtti sajtótájékoztatón számoltak be. Közben Benkő Péter színművész nyílt levélben fogalmazta meg markáns véleményét arról, mi történik valójában az SZFE-n.

Erőszakosan végrehajtott folyamat alatt kezdi meg a hallgatók az új tanévet, a diákok pedig elkeseredetten folytatják tanulmányaikat  – hangott el hétfő délelőtt. “Az itt maradottak szívében harag van”- fogalmazott az egyik felszólaló, aki arra kéri a miniszterelnököt, hogy pörgesse vissza az idő kerekét és vegye észre sok – sok ember magyar ember szolidaritását. Hozzátette: Orbán Viktor függessze fel a kuratóriumot és kezdjen új megalakításába.

BENKŐ PÉTER KIMONDTA AZ IGAZSÁGOT: BECSAPTÁK  FIATALOKAT, AKIK A FELBUJTÓKÉRT ÁLLNAK KI ÉS AZ INTERNACIONALIZMUSÉRT

Közben Benkő Péter színművész nyílt levélben fogalmazta meg markánsan, mit is gondol valójában az SZFE-n történtekről. Szavai szerint “alattomos, sunyi, jellemtelen, gyáva dolognak tartom, hogy a fiatalokat, a gyerekeket tűzvonalba küldik. Mert becsapják őket.”  Hozzátette:

A srácok azt hiszik, hogy a saját függetlenségükért állnak ki, az egyetem függetlenségéért, pedig a SZFE soha nem volt független, különösen az utóbbi harminc évben nem. A fiatalok most a felbujtókért állnak ki.Az internacionalizmusért. Amiről nem tudhatják, hogy mi az. Én sem tudtam fiatalon. Most sem tudom.

Benkő Péter úgy fogalmazott: a srácokkal ezt tenni olyan, mint a felelőtlen kismama, aki maga előtt tolja a gyerekét a babakocsiban, mikor a nagy forgalomban – nem a zebrán – át akar kelni a másik oldalara. Majd megáll a forgalom, a gyereket úgysem ütik el. A színművész azzal zárta a nyílt levelet, hogy megkérje a “szabadon gondolkodókat” arra, hogy ő is elmondhassa gondolatait.

Fehér vagyok, hetero és hiszek Istenben. A liberalizmusban nem.  Én most érzem magamat szabadnak.  Free Magyarország!

-fogalmazott Benkő Péter a történtekkel kapcsolatban

 

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal!

Honvédelem, katonaság! Íme a különbség a Gyurcsány-, és az Orbán-kormány között!

Agyhalál – Az illetékes elvtárs is az egyetemfoglalók mellé állt – Videó