in ,

Agyhalál – Hisztiznek a kormányellenes tüntetés szervezői, mert a TEK lezárja a Kossuth teret

A Mi vagyunk a többség csoport nyilvánosan reagált arra, hogy a TEK a következő tüntetés napján, kedden, körbezárja a Kossuth teret

A Mi vagyunk a többség csoport nyilvánosan reagált arra, hogy a TEK a következő tüntetés napján, kedden, körbezárja a Kossuth teret, ahol este hattól rendeznék meg a harmadik kormányellenes tüntetést az országgyűlés alakuló ülésének apropóján – írta meg az Index.

A megmozduláshoz ezúttal egy társtüntetés is tartozik délelőtt tíz órától, amikor a képviselők is a Parlamentben vannak. 

Nem engedünk a TEK önkényének! Nem hagyjuk, hogy több száz méterrel odébb tolják a délelőtt 10 órai társtüntetésünket. A rendőrségnek kötelessége biztosítani a bejárást a másfél hete elfogadott Alkormány utcai tüntetési helyre. Ha kell bíróságra megyünk. Ha pedig a bíróság a TEK pártjára állna, akkor a lehető legközelebbi helyszínre már bejelentést tett a társtüntetésünk főszervezője”

– írja vasárnapi közleményében a Mi vagyunk a többség.

Az Országgyűlési Őrség úgy határozott, hogy május 8-án, az országgyűlés alakuló ülése miatt, reggel hat órától legkésőbb délután kettőig lezárja a Kossuth teret. Kedd hajnalra egyébként élőláncot is hirdettek a Parlament köré a tüntetők.

Az óvatosság a TEK részéről indokolt, mivel a Társaság a Szabadságjogokért nyertes perén felbátorodva a magukat „civilnek” nevező szervezetek blokáddal akarják megakadályozni a képviselőket abban, hogy részt vehessenek az alakuló ülésen, illetve egyesek a közösségi oldalakon erőszakot helyeztek kilátásba. A helyzetet bonyolítja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt is kordont bontana. A PestiSrácok.hu több olyan kommentet szemlézett, amelyek arról szólnak, hogy meg kell akadályozni a képviselőket a Parlamentbe jutásban vagy fel kell gyújtani az Országház épületét, illetve körbe kell fogni Orbán Viktor miniszterelnök lakhelyét.

A terrorelhárítók meglehetősen nagy területet – a Bajcsy-Zsilinszky út irányába több utca mélységben – zárnak le azzal az indoklással, hogy ott védett személyek fognak tartózkodni.

A rendőrség korábban elutasította az élőláncra benyújtott engedélykérelmet, arra hivatkozva, hogy annak megtartása a népképviseleti szerv zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné. Ezt a döntést támadta meg bíróságon a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), ahol pedig a tüntetők javára döntöttek. 

Az Országgyűlési Őrség gyorsan reagált, még május 2-án hozták nyilvánosságra honlapjukon az újabb határozatukat, miszerint fenntartják a korábban elrendelt – a teljes Kossuth térre vonatkozó – területzárat, méghozzá a szükséges ideig, akár legkésőbb június 30-ig.

Index; Fotó: Horváth Péter Gyula

(forrás:pestisracok.hu)

Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Bayer Zsolt Schilling Árpád emigrálásáról – EGY RÉMES HÍR MARGÓJÁRA