in ,

Agyhalál – Büdösszájú Tordai kevesli, hogy csak ennyi magyar hal meg a koronavírustól

Valahogy nem növekszik

Járványügyi szakértőt alakítottak a baloldali politikusok az ATV Start című műsorában. A szocialista Harangozó Tamás az ellenzék által gyakran hangoztatott mantrát ismételgette, miszerint többet kellene tesztelni, Tordai Bence azonban meglehetősen morbid kijelentéseket tett. A pánikkeltő párbeszédes politikus ugyanis kevesellte a járvány halálos áldozatainak számát, azt mondta, miközben nő a kórházba kerültek száma és nő a lélegeztetőgépre szorulók száma, a halálozási szám beállt: „Valahogy nem növekszik”.

Tordai Bence gyanúsnak találja az elhunytak számát, szerinte még többen veszthették életüket a koronavírusban – írta az ATV. A párbeszédes képviselő szerint gyanús, hogy miközben nő a kórházba kerültek száma és nő a lélegeztetőgépre szorulók száma, a halálozási szám beállt:

Valahogy nem növekszik.

és úgy fogalmazott, hogy

ha durvák akarunk lenni, csalhatnak az adatokkal, ha megengedőbbek vagyunk, módszertani változások következtek be. Egyáltalán nem mindegy, kit számítanak Covid-halottnak

— okoskodott Szabó Tímea harcostársa.

 

 

 

Portálunk már beszámolt róla, hogy a különböző országok különböző statisztikákat vezetnek a járvány áldozatairól. Magyarország minden olyan elhunytat a vírus halálos áldozatai között szerepeltet, aki koronavírussal fertőződött, még akkor is, ha egy korábbi krónikus betegség szövődményei vezettek a páciens halálához. Ennek tükrében belátható, hogy Tordai kijelentései túl azon, hogy rendkívül ízléstelenek, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, hiszen valójában a koronavírus magyarországi áldozatai között szerepelnek olyan elhunytak is, akik elkapták ugyan a fertőzést, ám nem annak szövődményei miatt vesztették életüket, hanem egyéb betegségek miatt.

Tordai hülyeségeit az MSZP-s Harangozó Tamás nem tudta felülmúlni. Ő a tesztelés kérdésébe kapaszkodott bele és a jól ismert ellenzéki mantrát hajtogatta, miszerint többet kellene tesztelni. Elmondta, hogy Ausztriában kétszer annyi tesztet végeztek az elmúlt két hétben, ezért kevésbé tartja érdekesnek, mennyivel nő hazánkban az aktív fertőzöttek száma. Ugyanakkor érdemes azt is megnézni, hogy a vizsgált időszakban majdnem kétszer annyian haltak meg nálunk, mint a szomszédban a a vírus következtében. Tordai Bence szerint nálunk is kellene az osztrákhoz hasonlóan egy két-három hetes lezárás.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Botrány a parlamentben! Korózs felszólalása miatt a Fidesz kivonult a parlamentből!

Brutális őrjöngés a parlamentben – Vadainak nem a parlamentbe, hanem a pszichiátriára kellett volna mennie