in ,

Aggasztó jelenségek. Október 13. után rossz irányba indult az ellenzék: rárontottak Magyarországra

Aggasztó jelenségek

Kezdhetünk aggódni.

Nemcsak aggasztó szakmapolitikai döntések születtek október 13. után az ellenzéki városokban, kerületekben, hanem ideológiai, demokratikus, sajtó és vallásszabadsági szempontokból is komoly zűrök vannak odaát.

Először is minden választási ígéretüket megszegték, az új városvezetők rögtön megemelték a fizetésüket, sokszor a duplájára, majd adókat vetette ki a népre, azokra, akik őket megszavazták: Siófok, Jászberény, Eger, Budapest több kerülete, Vác…stb.  Iparűzési adó, ingatlanadó, garázsadó, és lassan lesz levegő adó is. Nem ezt ígértétek fiúk!

Ám ami még ennél is aggasztóbb, hogy aktív keresztényellenes kampányba is kezdett az ellenzék. A Recskapárt (DK) vezetőjének felesége Brüsszelben beszél keresztény vallási fanatizmusról (nem, nem az iszlámról, a keresztényről, arról a vallásról, amelyik jelenleg a legüldözöttebb a Világon), Budapesten pedig Soproni Tamás polgármester (Momentum) a keresztállítást tiltja meg karácsonykor (az ész megáll), Jászberényben pedig zavarja a helyi MSZP-t az ünnepi szentmise. Ilyen világ várható tehát, ha ezek 2022-ben visszajönnek. Kurva egy világ lesz. Megszorítások, adóemelések, családi adókedvezmények elvétele, és tömény keresztényellenesség.
Tartsuk szárazon a puskaport!

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Irredenta képeslapok karácsonyra!

Bayer Show: “Emberek, ez ma a szegedi bíróság!” – Videó