in

A történelem legnagyobb filmjére készül Mel Gibson

várjuk

Jim Caviezel – aki A passió című filmben Jézust alakította – megerősítette, hogy Mel Gibson rendezővel elkészítik a folytatást, és azt jósolja: “ez a történelem legnagyobb filmje lesz”.

Mel Gibson egyszer már bedobta, hogy elkészíti A passió c. film folytatását, értelemszerűen a Feltámadás címet adta volna a filmnek. Most a film főszereplője, Jim Caviezel beszélt arról az USA Todaynek, hogy lesz folytatás.

Vannak olyan dolgok, amiket nem tudok elmondani, ez megrázza a közönséget”

– mondta a színész.

Gibson és Caviezel nem sokat mondott a Krisztus feltámadására összpontosító történetről, de Caviezel jelezte, hogy őt ösztönzi a projekt által felvett irány. Hozzátette, hogy nem tudja, mit fog mindebből kihozni Gibson, de szerinte ez lesz a történelem legnagyobb filmje.

Mel Gibson korábban úgy nyilatkozott, hogy a feltámadás nagy téma.

Ezért valószínűleg A passió folytatása 2019 előtt nem kerül a moziba, de az is lehet, hogy csak 2020-ban kezdik el majd vetíteni.

Fotó: AFP

Úgy igyekszünk bemutatni, hogy ösztönző és felvilágosító film legyen, és ha lehetséges, anélkül vessen új fényt a történetre, hogy valami furcsa dolog jönne ki belőle”

– fogalmazott a rendező.

A passió című film Jézus földi életének utolsó 12 óráját követi végig. A film 30 millió dolláros költségvetéssel világszerte több mint 611 millió dollár bevételt hozott, Amerikában pedig 370,8 millió dolláros bevételével továbbra is Észak-Amerika legmagasabb bruttó bevételű filmje. Hiába volt kasszasiker, nagyon sokan kikezdték a filmet, mondván, túl véres. Sokan pedig azt mondták, túlságosan rossz fényben tüntetik fel benne a zsidókat, ezért vannak antiszemita vonásai is.

(Magyar Kurír)

 

(forrás:888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kár, hogy zárva az OPNI: Juhász azt képzelte, Orbán Viktorral ebédelt

Újabb baloldali bankszámlabotrány, százmilliókat rejteget Gyurcsány