in ,

A tolvaj, milliárdos Gyurcsány tovább gazdagodott – Egy év alatt több százmillió forinttal nőtt Gyurcsány vagyona

A január 31-i leadási határidőt követően nyilvánossá vált az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata.

A január 31-i leadási határidőt követően nyilvánossá vált az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata. A dokumentumokból kiderül, hogy míg a közjogi méltóságok közül sem Orbán Viktor kormányfőnek, sem Kövér László házelnöknek nem nőtt érdemben a vagyona, addig több ellenzéki politikus anyagi helyzete jelentősen javult az elmúlt évben.

Orbán Viktor ingatlanvagyona nem változott a tavalyi évhez képest: a miniszterelnök ugyanúgy társtulajdonosa egy Budapest XII. kerületi lakóháznak, valamint egy felcsúti lakóháznak, a kormányfő jelzáloghitele viszont 3,5 millióról 2,1 millióra csökkent.

Kövér László házelnök változatlanul tulajdonosa egy szigetszentmiklósi családi háznak, és egy 2014-ben vásárolt Skoda SuperB-nek. Megnőtt a házelnök életbiztosítási összege 5 millió forintra két biztosítónál, korábban 2 millió körül volt. Csökkent viszont a számlakövetelése a tavalyi 4 millióról 3,5 millióra. Kövér László továbbra is 10 millió forinttal tartozik a banknak.

A közjogi méltóságok közül egyedül Áder János köztársasági elnök vagyona gyarapodott egy II. kerületi 125 négyzetméteres társasházi lakással, amelyet 2019 augusztusában vásárolt. Az államfő továbbra is tulajdonosa egy másik II. kerületi és egy kisoroszi ingatlannak. Csökkent azonban a köztársasági elnök megtakarítása, hiszen a korábbi 21 millió forint helyett már csak 3,9 millió forinttal rendelkezik, és a devizaalapú befektetései is csökkentek. Áder Jánosnak a tavalyi évhez képest 45 millió forint tartozása is keletkezett lakáshitelből.

 

Rogán Antal minden ingóságát és ingatlanát eladta

A Miniszterelnök Kabinetirodát vezető Rogán Antal minden ingatlanát és ingóságát eladta. A tavalyi évhez képest megvált szakonyfalui, balatonlellei és budapesti ingatlanaitól, és nincs már a tulajdonában az a két festmény sem, melyeket a tavalyi évben feltüntetett vagyonnyilatkozatában. A miniszternek így jelenleg kizárólag a vagyonnyilatkozatában feltüntetett erdőterületek maradtak a birtokában.

Rogán Antalnak vagyonnyilatkozata alapján 18.200.000  forint tartozása és 809.405.021 forint megtakarítása van.

 

300 millióval gazdagabb lett Gyurcsány

Gyurcsány Ferencnek jelentősen, több százmillió forinttal nőtt a vagyona 2019-ben. 2018-ban még csak 660 millió forintja volt,  ez ez összeg egy év alatt 962 millióra nőtt. A bukott miniszterelnök csak az Altusból 238 milliónyi osztalékot vett ki, értékpapírszámlán pedig több mint 734 millió forinttal rendelkezik.

A DK elnökének továbbra is tulajdonában van egy 50 négyzetméteres pápai társasházi lakás és a kötcsei birtoka, emellett van még egy 225 millió forintos lakásvásárlási előleg követelése is, amit azt jelentheti, hogy lakást vásárol és előlegként ennyit már ki is fizetett.

 

Vadainak sem megy rosszul

Gyurcsány Ferenc párttársa, Vadai Ágnes is jó évet zárt, neki több mint 13 millió forinttal gyarapodott a vagyona tavaly. egy év alatt lett a semmiből 4,15 millió forintnyi készpénze, valamint 9.278.906 forintnyi követelése egy pénzintézettel szemben. A DK-s képviselő emellett 18 787 506‬ forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítással is rendelkezett, ez utóbbi összeg 2018-ban még csak 17,2 millió forint volt.

(hirtv.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

„Én egyszer hazavittem egy fideszest, de nem tudtam, hogy az, na az ciki volt..”

Hoppá! Még az Index szerint is nagyon rendben van az új Nemzeti Alaptanterv. És tényleg!