Akik lekapcsolnák Magyarországot

Nem túl nagy érdeklődéssel, mégis kíváncsian vártuk a Momentum elnevezésű pártocska első próbálkozását a programalkotásra, ami meg is jelent Indítsuk be Magyarországot! címmel. Ennek az olvasmánynak az értékelése azért sem könnyű feladat, mert a párt egyrészt folyamatosan nyitott kapukat dönget – vagyis olyan dolgok megvalósítását javasolja, amelyek már évtizedek vagy évek óta működnek –, másrészt érezhetően a multina­cio­nális vállalatok, illetve a globalista nagytőke érdekeinek mentén fogalmaz meg célokat, miközben néha érthetetlen és naiv badarságokat beszél.

Az egész egy kicsit olyan, mintha a lehunyt szemhéjunk mögött folyamatosan ismétlődne egy jelenet Michelangelo Antonioni egyik filmjéből: a szereplők nagy élvezettel, méla jólétben unni kezdik saját magukat és ezt a csúnya világot, amely körülvesz bennünket, ezért megpróbálnak ezen segíteni, de csak elméletben, mert a gyakorlatban úgysem sikerül.

De mit is várjunk egy olyan párttól, amelynek vezetőjét hiába képezték a legkiválóbb iskolákban, a sok befektetett pénz és oktatói energia árán is csak annyit tudtak nála elérni, hogy összetéveszti az atomerőművet a napelemparkkal?
Megszüntetjük a szolgáltató szektor különadóit – szögezi le például ellentmondást nem tűrően már az első programpontok között a Momentum agytrösztje. Később sajnos ki is fejtik, hogy mit értenek ezalatt.

Például a külföldi kézben lévő távközlési szektor multicégeinek engednének utat a további garázdálkodásra és sarcra, miközben az energiaszektor állami szabályozásával elindult rezsicsökkentést is ellehetetlenítenék. Szólnak természetesen a bankadó átalakításáról is. Mint írják: a bankadó célja szerintük elsősorban nem a kormányzati bevételek növelése kell hogy legyen, hanem a „pénzügyi szereplők fenntartható és tisztességes működés irányába való ösztönzése”.

Most tekintsünk el attól, hogy ez a mondat úgy érthetetlen és magyartalan, ahogyan van. A nagyobb baj az, hogy egyértelműen kiolvasható belőle egy szándék, amely rendkívül kártékony lehet Magyarország jövője szempontjából. Úgy tűnik ugyanis, hogy a fiatal politikusokból álló szervezet a bankadót csak látszólag tartaná fent, hogy ösztönzés címén szépen visszapumpálja az abból származó bevételeket a pénzintézeteknek. A Momentum persze nincs híján az ígérgetéseknek sem. Miután leveszi a terheket a multikról és a bankszektorról, adócsökkentést ígér szinte mindenkinek, csak az nem világos, hogy miből.

A program érdekes „momentuma” az is, ahogyan a gazdákról szólnak. Mint közlik: „Felkészítik a magyar gazdákat a XXI. század kihívásaira: versenyképes, tudásalapú és intenzív gazdálkodást hoznak létre.” Mindehhez pedig a háromszorosára növelnék a „közösségi vidékfejlesztésre” szánt forrásokat.

Lelki szemeink előtt már láthatjuk is a jelenetet, ahogyan a három milliméteres szakállú, csőnadrágos fiatalok megjelennek az alföldi pajták kapujában, akkurátusan törölgetve a marha­trágyát a velúrcipőjükről, hogy bemutassák az intenzív gazdálkodást. Szegények talán nem is tudják, hogy a magyar parasztok körében milyen súlyos következményekkel járhat közösségi fejlesztésről és intenzív mezőgazdaságról beszélni. Sokaknak ugyanis faluhelyen óhatatlanul is a kolhozosítás juthat erről az eszébe, miközben arra is gondolhatnak, hogyan váltak zöldbárókká az egykori téeszelnökök a birtokaikon, ahol a nagyüzemi, intenzív gazdálkodással zsigerelték ki a termőföldeket.

Megszüntetjük az erőltetett központosítást – mondják az ifjak az oktatásról szólva. Egy momentumos kormány alatt az iskolák „nagy szabadságot kapnak a helyi tantervek kidolgozásában, hogy a gyerekek igényei kerüljenek középpontba” – szajkózzák a balliberális gyökerű szakszervezeti bizalmik lózungjait.

Csak a fiatalságuk számlájára írható, hogy nem tudják: a helyi tantervek kidolgozásában ma sem zavarja senki az intézmények vezetőit, azt viszont mindenhol szabályozzák valamilyen formában, hogy milyen követelményeket kell teljesíteni egy adott színvonalhoz. Ezzel pedig az állam magukat a tanulókat védi, illetve azokat a szülőket, akik versenyképes tudást szeretnének a gyerekeiknek. Ha nincsenek például megszabva, hogy mik a feltételei a két tannyelvű oktatásnak egy iskolában, holnaptól bárki kiírhatja ezt a bejárata fölé.

És hogy mit tesz a párt „egy lehetőségekkel teli országért”? Az ifjak bevezetnék például a lakatlansági díjat, hogy elérhetőbbé tegyék az albérleteket. Magyarán annak, akinek üres lakása van, de nem akarja eladni vagy kiadni az ingatlanát, a párt elképzelései szerint külön díjat kellene fizetnie az államnak. Igazán szavazatcsalogató ígéret. Vélhetően sokan ezek után sem azon törnék majd a fejüket, hogy kiadják, hanem inkább azon, hogy eladják a lakásukat és más befektetést keressenek. A Momentum azonban őket sem kímélné, a tőkejövedelem-adó bevezetésével lehetetlenítené el, hogy tisztességes nyereséget hozzon bármilyen, magánszemélyhez köthető megtakarítás.

Az is roppant érdekes, hogy mit kívánnak tenni – ahogyan ők fogalmaznak – „egy szabad országért” a Momentum tagjai. Bevezetnék például a közvetlen köztársaságielnök-választást. A parlamenti demokrácia hívei tehát nem hisznek abban, hogy a parlamenti képviselők a nemzetet képviselik, de mint később kiderül, a független igazságszolgáltatásban sem. Csökkentenék ugyanis az Országos Bírósági Hivatal hatásköreit, és simán a leendő kormány alá rendelnék az ügyészséget, hogy „kikényszerítsék a vádemeléseket korrupciós ügyekben”.

Ha néha úgy is érezzük, hogy bizonyos bűnesetek kapcsán mi is ezt tennénk (vörösiszapper, 4-es metró), érdemes azért ezen elgondolkodni. Vajon tényleg az lenne a legdemokratikusabb megoldás, ha a mindenkori kormány irányítása alatt dolgozna az ügyészség? Ezzel az erővel akár maga a kormány is vádat emelhetne a jövőben bizonyos ügyekben, bizonyos emberek ellen, ami, lássuk be, némileg a Rákosi-rendszer legrosszabb éveit idézi.

Az igazi csattanó azonban a párt nemzetpolitikai és külpolitikai programja. Kifejtik, hogy számos módon támogatnák például a külhoni magyarokat, és ez nagyon dicséretes. Amikor azonban Európáról és a külügyi apparátusról beszélnek, ismét előjönnek azok a reflexek, amelyeket akár Soros György is megirigyelhetne. Csatlakozást hirdetnek pél­dául az Európai Ügyészséghez, amely elképzelés jelenleg pusztán arra való, hogy bizonyos uniós tagállamokról kimondhassák: mindent elnyelt náluk a korrupció.

„Az EU önvédelme érdekében” megerősített titkosszolgálati együttműködést, közös európai hadsereget és határvédelmet javasolnak, miközben sajnos úgy látszik, hogy az unió önvédelme jelenleg nem az unión múlik, mert ezeknek a céloknak a megvalósítása egyelőre reménytelen. Aztán persze megfogalmazódik – burkoltan és nyíltan – ebben a programban a szokásos hisztéria is az orosz befolyás miatt. „Elbocsátjuk a politikai alapon kinevezett diplomatákat” […] „azonnali és teljes nemzetbiztonsági átvilágítást hajtunk végre a külügyi apparátusban” – írják, mintha valami titkos kémfészekként üzemelne az egész külügyminisztérium. A legszebb viszont az utolsó „ostorcsapás”, amely mindent megmagyaráz.

„Kiirtjuk az orosz propagandát” – szögezik le könyörtelenül. A többi propaganda tehát maradhat. Például mondjuk az amerikai vagy a brüsszeli is. Ahogyan az övék is.

(Haraszti Gyula, magyaridok.hu)