in ,

A Momentum elnöke, Fegyőr Bandi akár börtönbe is kerülhet – Akár 5 évet is kaphat

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki szerdán Fekete-Győr Andrást

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki szerdán Fekete-Győr Andrást – közölte a PestiSrácok.hu-val a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint a Momentum elnöke nem tett vallomást, az általa elkövetett bűncselekmény büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A megalapozott gyanú lényege szerint Fekete-Győr András 2018. december 13-án este a Kossuth téren a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstgránátot hajított, az eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A túlóratörvény decemberi elfogadása után az ellenzéki politikusok az utcára szólították a népet, majd hetekig tartó, eleinte több ezer embert megmozgató tüntetéssorozat kezdődött Budapesten, illetve néhány vidéki helyszínen. A Kossuth téren, valamint a belváros utcáin bolyongó tömeggel az ellenzékiek el akarták hitetni, hogy közel a kormányváltás, ebben a hangulatban támadt a rendőrökre Fekete-Győr András, de a vizionált barikádon küzdött az egyenruhásokkal például az MSZP szóvivője, Nyakó István is.

PestiSrácok.hu

(hirtv.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hoppá! Szorul a hurok – A hazaáruló Ujhelyinek egy nyaralót is felújított a Szeviép – videó

Magyar világszenzáció – Sikerült lefordítanunk Tordai Bence CÖF CÖF beszédét – Videó