Ágnes asszony Vonát mosdatja

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, Ágnes asszony bociszemű kanmúzsája, öreg néne őzikéje, a magyar demokrácia utolsó reménysége, az egyetlen pislákoló gyertya a setét orbáni éjszakában.

„Ősz húrja zsong, jajong, busong” a magyar tájon, és sosem látott ellenzéki dekadenciának vagyunk tanúi. Az október 23-i rendszerváltást elmosta a hipszterforradalmak lángjának legalattomosabb ellensége, a hideg víz, így hát Kun Béla szellemi örököse, de a dicső elődnél gyengébb immunrendszerű utód, Gulyás Márton fedél alá költöztette a forradalmat.

A Gulyás-féle újbolsevik revolúcióval csak annyi a gond, hogy a lánglelkű, de didergő testű ifjú elképzelései szerint legalább egymillióan fognak megjelenni, aztán valahogy mindig úgy alakul, hogy alig többen, mint egy házibuliban, mert na, hüvi van, cicajaj van a romkocsmai gyűlés után, túl távol esik a villamosmegálló a tünti helyszínétől, és ki a szösz bír százötven métert gyalogolni – nem könnyű fiatalnak lenni manapság.

Botka miniszterelnök-jelölt úr könnyes szemekkel beadta a kulcsot; olyan félelmetes karizmájú, baloldali Herkulesek, mint Falus Ferenc vagy Majtényi László, már nem sietnek elvtársaik élére… Szél Bernadettből még az ördöngös kampánykuruzslónak, Ron Werbernek sem sikerül egy szlovák–orosz szótárnál izgalmasabb jelenséget faragnia, Karácsony Gergely pedig oly halovány, hogy akkor sem veszik észre, ha ott van, akkor sem, ha nincsen.

Úgy tűnik, Fegyőr miniszterelnökké választása előtt még lesz egy-két olimpia Magyarországon, Fletó diadalát pedig megakadályozzák a túlbuzgó határon túli magyarok, akiknek szavazatán annyi mandátum múlik, hogy vissza kell állítani a korábbi, 386 fős Országgyűlést.

Vona Gábort fékezhetetlen macsóként ismertük meg: jóképű betyárként, csinos gárdamellénykében, hetykén rúgtatott be a közélet porondjára, ahol sűrűn megcserdítette a rasszizmus ostorát, és gyakorta hadonászott az antiszemitizmus fokosával is. Ámde a magyar politikai élet Rózsa Gábora azóta pihi-puhi kiscicák és cuki vizslakölykök, migránsok és bolsevik filozófus asszonyok simogatójává vedlett át, és már-már az az érzésünk, hogy kellő mennyiségű szavazat reményében akár a nemváltó műtétet is fontolóra venné.

Rosszmájú ellenségei mindközönségesen politikai prostituáltnak titulálják, pedig dehogyis az! Meg kell értenünk őt: hősünk afféle transzpolitikus. Ugye van a transzneműség fogalma, ami azt jelenti, hogy egy emberi lény nemi szerepe (az ún. gender) valamilyen okból kifolyólag eltér a születéskor meghatározott biológiai nemtől.

Farkincával születik a kisded, a meggondolatlan, zárt társadalom sztereotípiáit követve szülei elnevezik például Gábornak, aztán telik-múlik az idő, és a legényke rájön arra, hogy nem igazán vonzzák a gárdamellényes ólomkatonák, egyre kevesebb örömet lel a cigány gyerekek megverésében, ellenben kifejezetten jólesik neki Lukács György-pólót viselő Barbie-babák haját fésülgetni. Hasonló ehhez a transzpolitizálódás is.

A politikus teli szájjal cigányozik és zsidózik, szipirtyónak nevez tisztességben megőszült, tudós néniket, aztán fokozatosan rájön, hogy ez biza csúnya dolog, mert nem hoz elegendő szavazatot, és az egyre kedvesebbnek tűnő nénik tudnak valamit, tudják, miért alapozzák filozófiájukat a bolsevizmusra. Azért, mert ahhoz nem kell sok ész, csak az, ami mindig kéznél van: az irigység, az önzés és a gyűlölet.

A bolsevizmus pompás dolog, sokkal komplexebb a rasszizmusnál vagy az antiszemitizmusnál, mert nemcsak a cigányt meg a zsidót kell gyűlölnöd, hanem mindenkit, aki különb nálad. Azaz az egész világot.

A transzpolitikus kezdetben ugyanúgy csetlik-botlik a világban, mint a transznemű, aki végre beismeri saját maga előtt valódi genderét. Nézzük el neki, hisz a nagyszerű neoliberalizmus arra nevel minket, hogy megértéssel viszonyuljunk minden aberrációhoz. Ám az is lehet, hogy bennünk van a hiba, és azért furcsálljuk még mindig, hogy a transzpolitikus szájából már nem a gyűlöletbeszéd epéje fröcsög, hanem a politikai korrektség édesítőszeres nyála, és immár nem összevonja, hanem szedi a szemöldökét.

De hányingerünk csupán egyetlen dolgot bizonyít: még mindig maradi, zárt társadalom vagyunk, még mindig nem érdemeltük ki Soros György országát. Hát tehet arról a bociszemű, hogy a gárdamellényes varjak helyett most békegalambok röppennek ki a Jobbik kinyiffantott lelkéből? Tehet arról, hogy ő ilyen? Hogy úgy vágyik a miniszterelnöki székre, mint mi életünk nagy szerelmére, de ahhoz, hogy esélye legyen megkap(arinta)nia azt, politikai nemváltoztató műtéten kell átesnie?

Trisztán után áradozzunk egy kicsit az ő Izoldájáról is, Ágnes asszonyról, aki a közélet patakjában a Vonáját mossa, mossa. Bevallom, mindig csodáltam őt és Lukács György többi tanítványát. Zsenge ifjúkoromban azt sulykolták a fejembe, hogy Lukács Györgyöt nagyon kell tisztelni, mert ő a legnagyobb magyar filozófus. Én, engedetlen és nehézfejű tahó mégis egy minősíthetetlen patkánynak tartottam, egy kreténnek. Rugalmatlanságomat bizonyítja, hogy véleményem azóta csak romlott róla.

Aztán meg van az az ősi magyar értelmiségi mondás, hogy madarat tolláról, tanítványt mesteréről. Vállalni azt, hogy Lukács György felügyelete alatt gyakoroltad – Faludy Györgyöt parafrazálva – a testgyakorlatokat a marxista tanok bordásfalán, bátorságot és erőt tanúsít, márpedig én csodálom az erőt és a bátorságot, és nem vagyok ezzel egyedül.

Vannak emberek, akiknek a műveit legfeljebb harminc megszállott filosz olvasta, az égvilágon semmit nem tettek hozzá a bölcselet azon vonulatához, amely valamiféle hasznára vagy legalább örömére van az emberiségnek, mégis uralták a szakmát, és hosszú időkig annak kényurai, -úrnői voltak. Ehhez persze az kellett, hogy Lukács magiszterhez hasonlóan szemrebbenés és pironkodás nélkül mondjanak ellent annak, amit tegnap mondtak, és ne törődjenek olyan kétes polgári erényekkel, mint például a büszkeség.

A Balaton Sellője is eltanulta mesterétől a képlékenységet. Nem én neveztem el így, bátorságom se lenne, jóérzésem is tiltaná gúnyolódni a nagyasszonnyal. A Kuruc.info tisztelgett előtte így, mikor felszólalt az egyik Farkasházy-féle szárszói találkozón. Persze tudjuk, a Kuruc.infónak semmi, de semmi köze a Jobbikhoz, csak úgy rácuppant Vona Gábor életére, mint Monica Lewinsky ajkainak huncut hernyócskái Bill Clinton szaxofonjára.

A Kuruc.info néhány titokzatos, névtelen nethuszár hobbitrollkodása, hát tehet róla a Jobbik meg Vona, hogy olyan népszerűek, hogy még a trollok is ajnározzák őket, míg mindenki mást a gennyes sárba taposnak?

Szóval tudatában vagyok én az összefüggés totális hiányának, de azért beütöttem a Kuruc.info keresőjébe Gáborunk újdonsült patrónájának nevét, és ki is dobott csekély 138 cikket, melyben a politikai korrektségéről hírhedt portál hódol a nagyasszony szellemi nagyságának. Szemelgessünk a címekből (ismétlem, hangsúlyozom: a Kuruc.infóból idézek): „Egy marhavagonnyi zsidó Gyurcsány mellett – itt a lista.”

A cikkből kiemelném a következő mondatot: „Íme a teljes lista, egyszer még jól jöhet.” (2011. szeptember 16.) Az „Agyonütöm, aki még egyszer zsidót véd!” című írásból pedig a következő passzust idézném: „Figyelmünket ekkor a pincér vonta el, aki megkérdezte, hogyan szeretnénk a húst. Véresen – mondtuk szinte egyszerre, majd figyelmünket a második kamionra fordítottuk, amelyből kötélre fűzve vezették Konrád Györgyöt, Heller Ágnest, Haraszti Miklóst, Bauer Tamást, Kenedi Jánost, Kőszeg Ferencet, Radnóti Sándort, Fischer Ádámot, Fischer Ivánt, Schiffer Andrást, Demszky Gábort, Vásárhelyi Máriát, Eörsi Mátyást és vagy húsz médiazsidót.” (2014. május 27.)

A két legutóbbi írás, melyben Ágnes asszony nevét megemlítik, idén március 29-én jelent meg: „»Hatalmas botrányt« rikoltanak a Heller-félék: végre eltakarították Lukács-Löwinger szobrát”, illetve: „Lukács György gyávaságánál csak degeneráltságából fakadó kegyetlensége volt nagyobb”.

Nos, hölgyeim és uraim, ez ám a filozófia! Amikor ön, Heller Ágnes, mindezek után mosolyogva megmagyarázza a Vonával való politikai nász erkölcsi alapjait: Churchill és Sztálin összefogásával példálózva. Hogy erről nekem inkább a Hitler–Sztálin (közismertebben Molotov–Ribbentrop) paktum jut eszembe, az, úgy lehet, az én filozófiai képzetlenségemet bizonyítja.

Lukács Györgytől Vona Gáborig – szép út volt, mondhatom, és büszkék lehetünk, hogy a magyar filozófiának Ágnes asszony a leghíresebb arca a nagyvilágban, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig ilyen csillagai vannak.

Ami pedig újdonsült védencét, a transzpolitikus Vona Gábort illeti, kívánom, hogy teljesüljön az álma, és ő legyen Magyarország első női miniszterelnöke.

(Orbán János Dénes, magyaridok.hu)