in ,

A libsi média hallgat – Őrizetben egy MSZP-s önkormányzati képviselő

Őrizetbe vettek egy fővárosi – helyi önkormányzati képviselőként is dolgozó – jogászt zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken.

Őrizetben egy MSZP-s önkormányzati képviselő

Őrizetbe vettek egy fővárosi – helyi önkormányzati képviselőként is dolgozó – jogászt zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken.

A gyanúsított júliusban egy szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan tulajdoni hányadát hatmillió forintért – az értékénél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik félre.

Miután kiderült, hogy az őrizetbe vett képviselő a szocialista Simonka Csaba, az MSZP közleményben reagált a történtekre: „Simonka Csaba önkormányzati képviselő saját maga felel a tetteiért. Az MSZP az eljárás végéig azonnali hatállyal felfüggeszti párttagságát” – olvasható a közleményben.

A budapesti nyomozó ügyészek december 15-én a hajnali órákban akciót hajtottak végre az ügyvéd budapesti tartózkodási helyén. A házkutatáson kábítószert és kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A fentiek alapján a férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, közokirat-hamisítás kísérlete, valamint kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és indítványozza előzetes letartóztatását.
(magyarhirlap.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Márpedig a határon túli magyarok szavazni akarnak – 1. rész – a DK hazaárulását nem fogják megköszönni

Bréking! – Rettegés Berlinben – Kiürítettek egy berlini karácsonyi vásárt