in , , ,

A liberális Caputovára Szlovákiában a 60% nem is szavazott – Mégis győzött

Először lesz női államfője északi szomszédunknak · Alig 41 százalékos volt a részvétel

Történelmet írt Zuzana Caputová, aki a szombati elnökválasztás második fordulóját követően nemcsak az első női államfője lesz Szlovákiá­nak, de 45 évesen egyben a legfiatalabb is. Az új elnök június 15-én veszi át távozó elődje, Andrej Kiska hivatalát, első útja pedig Csehországba vezet majd.

A szlovákiai választópolgárok igent mondtak az újoncra és nemet Robert Fico volt miniszterelnökre, a Smer (Irány) kormánypárt vezetőjére – így értékelte a nemzetközi sajtó a liberális jogásznő és korrupcióellenes aktivista szombati megválasztását.

Zuzana Caputová a tegnap ismertetett hivatalos végeredmény szerint az államfőválasztás döntő, második fordulójában a voksok 58,4 százalékát szerezte meg, míg ellenfelének, Maros Sefcovicnak – a Smer jelöltjének, Szlovákia jelenlegi EU-biztosának – 41,59 százalékkal kellett beérnie.

A választásra jogosult 4,45 millió polgár rekordalacsony arányban, 41,8 százalékban járult csak az urnákhoz. Sefcovic gratulált ellenfelének.

– A győzelem mellett leginkább annak örülök, hogy azt oly módon sikerült elérni, amellyel kapcsolatban sokunknak kétségei voltak.

Lehet-e részt venni a politikában saját nézetekkel? – tette fel a kérdést a liberális jogásznő
Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

Hogy vajon részt lehet-­e venni a politikai küzdelemben saját nézetekkel, a populizmus elkerülésével, igazat mondva, és lehet-e bizalmat szerezni agresszív szóhasználat, valamint övön aluli, személyes támadások nélkül is – mondta Caputová, akinek megválasztását a Reuters a korrupcióval szembeni elégedetlenségi hullámmal, valamint Ján Kuciak oknyomozó újságíró tavalyi meggyilkolásával és a Szlovákiában azt követően uralkodó légkörrel kötötte össze.

Caputová az elnökké választása előtt jogászként és polgári aktivistaként tevékenykedett. A Progresszív Szlovákia elnevezésű, parlamenten kívüli liberális párt alapító tagja és volt alelnöke.

Tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán végezte 1991–96 között. Ezt követően a nonprofit szférában dolgozott, az ezredfordulón az Egyesült Államok fejlesztési ügynöksége, a USAID egy képzését is elvégezte. A fiatal jogásznőnek a bazini szemétlerakó 14 éven keresztül húzódó ügye hozott hírnevet és végül sikert is, miután a legfelső bíróság visszavonta a Pozsony melletti településre tervezett új lerakó engedélyét.

Győzelmi beszédében a megválasztott elnök szlovákul és a kisebbségek nyelvén is köszönetet mondott a neki nyújtott támogatásért. Úgy vélte, áthidalható a konzervatívok és a liberálisok közötti választóvonal.

Mint elmondta, első külföldi útja Csehországba vezet majd, és találkozni készül a hazai politikai pártok képviselőivel is, elsősorban a koalíciós pártokéval.

 

MAGYAR VISSZHANG
Bugár Béla, a szlovákiai Most – Híd párt elnöke szerint az ország már az elnökválasztás első körében nyert azzal, hogy a második fordulóba két erősen Európa-párti és demokratikus jelölt került, ismertette a TASR szlovák hírügynökség tudósítását a pozsonyi Új Szó internetes kiadása. – Örülök, hogy nem kellett olyan jelöltről döntenünk, aki szélsőséges nézeteket képvisel. De nem örülök, hogy valószínűleg ugyanezen okból ennyire alacsony volt a részvétel – fogalmazott Bugár, aki az első fordulóban a voksok 3,1 százalékát szerezte meg. A Most – Híd elnöke a leendő elnöktől azt várja: teljesíti, amit a kampányában ígért, azaz mindenki elnöke lesz, a kisebbségeké is. – Várom a találkozásunkat – tette hozzá. Kollai István, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa szerint színes értékkoalíció áll Zuzana Caputová, a választás győztese mögött. A szakértő az M1 aktuális csatornán azt mondta: a kampányt a kormány körüli korrupció határozta meg. A kormányellenes erők már korábban felsorakoztak Caputová mögé, de támogatták az unióbarát erők, sőt konzervatívok is. Kollai István azt mondta: a szlovák liberalizmus emberi jogi szempontból támogatja a különböző közösségeket, de az autonómiaépítés már nem szokott terítékre kerülni. Ugyanakkor megjegyezte, Caputová körül vannak magyar értelmiségiek, akik hatással lehetnek a gondolkodására. (Munkatársunktól)

 

(Beke Beáta (Kassa), magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – Hamarosan épülhet a harmadik magyar sztráda a román határ felé

Ez már maga a fasizmus: Indulhatnak a bölcsődefejlesztések