in , , ,

A kormány nagyon beindult! – Angol nyelvű tájékoztató videókampányt indít a kormány a támadásokra reagálva

A kormányszóvivő a lépést azzal indokolta: a kormány “nem hagyja válasz nélkül, hogy a Sargentini-jelentéssel megsértették Magyarországot”.

A kormány angol nyelvű internetes videókkal is reagál a Magyarországot ért támadásokra – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a Facebook közösségi portálon és a Twitter mikroblogon szombaton megjelent bejegyzésében.

A kormányszóvivő a lépést azzal indokolta: a kormány “nem hagyja válasz nélkül, hogy a Sargentini-jelentéssel megsértették Magyarországot”.

Az európai közvélemény előtt is egyértelművé szeretnénk tenni, hogy nem akarunk bevándorlóország lenni”

– írta Kovács Zoltán. Az Európai Parlament (EP) szeptember 12-én szavazta meg a Judith Sargentini zöldpárti holland EP-képviselő által a jogállamiság magyarországi helyzetéről összeállított jelentést, s ennek nyomán megindulhat Magyarország ellen az uniós szerződés 7. cikke szerinti – többlépcsős – eljárás, amely végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankciókkal járhat. A magyar kormány vitatja, hogy az EP a szükséges kétharmados többséggel fogadta el a jelentést és az Európai Unió Bíróságához készül fordulni az ügyben.

A kormányszóvivő Facebook- és Twitter-oldalán megjelent első ilyen videó elején Guy Verfofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője tűnik fel, aki azt mondja, hogy “szükségünk van a migrációra”. A felvétel készítői ezt követően olyan tényeket vesznek számba, hogy 2015 óta 1,8 millió migráns érkezett az Európai Unióba, ahova további milliók szeretnének eljutni, a válság kezdete óta Európa-szerte több százan vesztették életüket “gonosz támadásokban” és terjedőben vannak az erőszakos bűncselekmények. “Guy Verhofstadt pedig további migrációt akar” – fűzte hozzá a narrátor. A felvétel készítői Verhofstadt szándékát meggondolatlanságnak nevezték.

Ideje felrázni Brüsszelt! Védjük meg Európát!”

– zárult a videofelvétel.

MTI; Vezető kép: MTI

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Áder a V4-es csúcson: A határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie

Bokros Lajos nemzetárulása – A Liberálisok után Bokros Lajos is beállt az ukrán sovinizmus magyarországi támogatójának