in ,

A kommunisták és a bunkók visszatértek a budapesti utcákra

Egyszerűen hihetetlen

Egyszerűen hihetetlen: 2018-ban kommunisták tüntetnek a pesti utcán. Döbbenetes, de nemcsak ez, hanem az is, hogy a fene nagy diktatúra kellős közepén nácizni is lehet mifelénk.

Munkásököl vasököl odaüt, ahova köll – írta egy transzparensre a kommunizmus elnyomó rendszerének egyik klasszikus mondatát egy tüntető szombaton. A mellépingált nemzetközi jelzés – vörössel… – minősítő. Önmagát.

Fotó: index.hu
Fotó: index.hu

Az is, ahogy a Bukás című film plakátját átrajzolta valaki és Hitler sapkája alá Orbán Viktor arcát másolta, ezzel ugye simán lenácizta a demokratikusan megválasztott miniszterelnököt.

Aztán van egy transzparens, amelynek a vége az, hogy „túlórázzon az anyád!” Ez mondjuk nem annyira cizellált mondat, de legalább igazi bunkó.

Amúgy a szakszervezetek tüntettek a fővárosban. Ami ugye elvileg olyan egyesülés, amelynek tagja lehet a fideszes, a szoci, a DK-s, a KDNP-s, de még akár a jobbikos is. Azt persze mindenki tudja, aki emlékszik, vagy látott már közelebbről történelem könyvet, hogy ez egy amolyan komcsi dolog, mert akkor volt a szakszervezet a csúcson, de így a többpártrendszer kellős közepén semleges is lehetne.

Nem az… Legalábbis úgy tűnik, hogy nem az.

A tüntetésen a legoptimistább becslések szerint tízezren vettek részt. Csak mondom, hogy állítólag 90 ezer rendőrt vezényeltek Párizsba, hogy az ottani tüntetés békés jellege megmaradjon. Nyilván nem kell ide erőszak, csak a dimenziók közti különbséget érzékeltettem ezzel két adattal.

(forrás:ezatuti.blogstar.hu)

Magyar arany!! – Liu Shaoang aranyérmet nyert a kazahsztáni gyorskorcsolya világkupán

Hoppá – Akadálymentesítették a családvédelmi Nemzeti Konzultációt!