in , ,

A Kárpátia kíméletlenül beszólt az ellenzéknek – „Egyszerűen senkik vagytok!”

És milyen igazuk van

„Egyszerűen senkik vagytok!” – Így alázza porba a hazaáruló ellenzéket a Kárpátia új dala (Videóval!)

 

 

Új számmal jelentkezett a Kárpátia, és ezt nem köszöni meg neki egyetlen ellenzéki párt sem. (Már ha egyáltalán pártnak nevezhető az a néhány gittegylet, amely, mikor épp nem hazát árul, akkor füstbombákkal dobálja a rendőröket, a földön fetrengve színészkedik, káromkodik, mint a kocsis vagy épp börtönnel fenyegeti a kormánypárti politikusokat és újságírókat.)

 

A Kárpátia, amely az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai nemzeti rockegyüttes Egyszerűen senkik vagytok! című új szerzeménye ezúttal nem a magyar történelemmel foglalkozik, hanem egy nyílt, világos állásfoglalás a hazai belpolitikai helyzetről. Ez egyébként már a videó beharangozó szövegéből kiderül, amelyben a zenekar frontembere, Petrás János azt írja:

„Sziasztok! A nemzeti oldalon, már szinte mindenki egyértelműsítette álláspontját bizonyos politikai szereplőkkel szemben. Ezzel a dallal ezt most mi is megtesszük.”

Önmagában a dalszövegből (még ha sejthető is) nem derülne ki, kire-kikre gondol a Kárpátia (például ki dörgölődzik az ellenséghez, ki az „istentelen lusta csürhe”), ám a zene mellett föltűnő, fekete csíkkal kitakart szemű ellenzéki politikusok látványa egyértelműsíti a dolgot. A klip nemcsak a nyílt aktuálpolitikai állásfoglalása miatt pikáns, hanem azért is, mert a Kárpátia néhány évvel ezelőtt még föllépett egy-egy jobbikos rendezvényen, például a radikális párt május elsejei „Nemzeti majálisain”. Igaz, akkor a Jobbik még nem fordított hátat a nemzeti oldalnak, nem szűrte össze a levet a nemzetére törő, hazaáruló balliberált alakulatokkal és a Szemkilövetővel.

A klip szereplői között számos jobbikos politikus fölbukkan. Rögtön a dal elején Varga-Damm Andrea, később pedig Mirkóczki Ádám, Jakab Péter, Vona Gábor, Bana Tibor vagy éppen Gyöngyösi Márton. De ki ne hagyjuk a többi ellenzéki „senkit” se, akikkel immár a Jobbik egy szerves egészet alkot, akikkel immár együtt fotózkodnak, puszilkodnak:

  • Böszme, Fegyőr Bandi és alteregója, Conchita, Tordai, Szél „Jaj Istenem” Bernadett, Hadházy „Pókember” Ákos, Demeter Márta, Szanyi, Niedermüller, Kálmán Olga, Bangóné „K*rva erős kép lesz!” Ildikó, Molnár Zsolt, Arató Gergely, Vadai „Pityergő” Ágnes, Kunhalmi „Ajtónálló” Ágnes, Gréczy, Botka, Szabó Tímea, Harangozó Tamás, Keresztes László, Márki-Zay Péter, Vágó István, Buzinkay György, Jávor Benedek, Mesterházy, Sermer, Ujhelyi, Juhász Péter, Fodor Gábor, Bősz Anett, Molnár Csaba.

A Kárpátia zenekar, elől az együttes frontembere, Petrás János (Fotó: karpatiazenekar.hu)

A szám végén a Kárpátia elnézést kért mindazoktól a további „senkiktől”, akik a dal hosszúsága miatt képileg nem fértek már föl a kis tablóra. Telefonon utolértük Petrás Jánost, aki annyit mondott portálunknak: a dal, annak szövege és képei egyértelműek, nem szükséges hozzájuk további magyarázat, „műelemzés”. Az időzítés kapcsán megjegyezte:

Azért éppen a mai napon tették közzé a számot, mert ma próbálják meg az Európai Parlamentben ismét „tetemre hívni” hazánkat – ez a Kárpátia válasza erre.

Íme, a teljes dalszöveg:

  • Panaszkodni ahhoz értesz,
  • dörgölődsz az ellenséghez.
  • Fattyúk vagytok mindahányan,
  • tüskék a nemzet talpában.
  • Istentelen lusta csürhe,
  • nem magyarnak való egy se!
  • Beszéltek ti össze-vissza,
  • bolond szavát bolond issza.
  • Egyszerűen senkik vagytok! [Háromszor!]
  • Örülnétek inkább annak,
  • hogy a sors így felmagasztalt. 
  • Köszönjétek szerencsétek!
  • Urak vagytok, nem cselédek!
  • Őseitek kiharcolták!
  • Szabad nemzet! Szabad ország!
  • Hová süllyedt ez az eszme,
  • áldozatos, véres teste?
  • Egyszerűen senkik vagytok! [Háromszor!]

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Századvég: az ellenzéki országgyűlési és EP-képviselők ne forduljanak szembe a hazájukkal!

Az ellenzék hazudott: Ugyanis nem lesz vasúti vonal bezárás!