in ,

A bolgár trampli megint Orbán Viktort gyalázza

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-választási listavezetője bolsevik tempójában a munka ünnepét is következetesen az emberek félrevezetésére fordította

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-választási listavezetője bolsevik tempójában a munka ünnepét is következetesen az emberek félrevezetésére fordította. Kezdte városligeti beszédében, folytatta aztán este az ATV-ben.

A Ligetben ilyeneket mondott: „Jó úton járunk, mert Orbánnak nem tetszik az Európai Egyesült Államok programja.” „Ha az Európai Egyesült Államokról beszélek, akkor a gazdagabb Magyarországról, gazdagabb emberekről beszélek.”

És akkor még egy mondat a tévényilatkozatból:

„Orbán cinikus politikai gazember, mert nem akar az emberek jólétével foglalkozni.”

Hogy ki valójában a politikai gazember, arról érdekes módon a városligeti hallgatóság tagjai sem voltak meggyőződve. Hiába mondott ugyanis durvaságokat a magyar kormányfőre, mégis szinte kérlelni kellett a jelenlévőket, hogy háborodjanak már fel. „Én felháborodni jöttem. Kérlek titeket, hogy háborodjatok fel!” – nógatta híveit Dobrev, ám még ennek a felhívásnak sem volt igazi foganatja. Olybá tűnt, mintha a leghűségesebb támogatói sem fogadnák kételkedés nélkül a listavezető szavait. Mintha ők sem hinnének azok igazságtartalmában.

Az „államcsínnyel” megszerzett EU-beli jogászhatalmat akarja Dobrev Klára és a teljes demokratikus ellenzék mindenáron fenntartani (Fotó: Pesti Srácok / Horváth Péter Gyula)
Az „államcsínnyel” megszerzett EU-beli jogászhatalmat akarja Dobrev Klára és a teljes demokratikus ellenzék mindenáron fenntartani (Fotó: Pesti Srácok / Horváth Péter Gyula)

Milyen igazuk van!

Ez a bizonyos Európai Unió ugyanis Pokol Béla jogtudós, politológus álláspontja szerint a luxemburgi bírák 1962-64-es „államcsínyével” a szuverén államok közösségéből fokozatosan egy fél-föderációvá változtatott európai hatalmi gépezetté alakult. Mint Pokol Béla rámutat, miután Európában önálló nemzetek vannak, így az európai emberek közös akaratképzése nem jöhet létre. Ennek a helyettesítője az ötévenként megválasztott Európai Parlament. Ez a testület azonban csak úgy tudná az Európai Unió tényleges főhatalmát, a mindenki felett álló uniós főbíróságot az európai népek többségi akaratához kötni, ha az Európai Bizottságot kiszakítaná az luxemburgi Bíróság melletti segédszerepéből. Íly módon a szuverén tagállamok kormányközi egyeztetései felé közelítené vissza az uniós hatalmi szerkezetet.

Ezért lenne különösen nagy jelentősége annak, hogy az EP választásokon a szuverenista erők kerüljenek többségbe, s hogy az Európai Bizottság elnöke is az ő soraikból kerüljön ki. Erre már május 26. után is van esély, de az eddigi tendenciák alapján – a jogtudós szerint – 2024-ben biztosan végbemegy ez az átbillenés.

Amíg azonban ez nem következik be, addig az uniós hatalmi gépezet továbbra is az uniós főbíróságok és a brüsszeli jogászbürokrácia háttérben megvalósuló összefogásán fog alapulni.

Ezt az államcsínnyel megszerzett jogászhatalmat akarja Dobrev Klára és a teljes demokratikus ellenzék mindenáron fenntartani. Azaz az általa emlegetett erősebb Európa a jogászi-bírósági oligarchia szorításának fokozását, a migráció kontinensünkön való általánossá tételét jelenti, nem pedig azt, hogy az emberek jóléte érdekében tegyen erőfeszítéseket. Eddig is megtehették volna, de eszükbe sem jutott. Ezért támadja Dobrev minden energiával a nemzetállamok megerősítéséért, a bevándorlás megakadályozásáért, a magyarok valódi érdekeiért küzdő Orbán Viktort.

Ezek után ki-ki eldöntheti, hogy kettőjük közül ki valójában a cinikus politikai gazember!

(forrás: Horváth K. József, leander.blogstar.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Élet a pöcegödör mélyén: Tordai Bence egy álhír miatt követelte Pócs János lemondását

Ezért hívta meg Trump Washingtonba Orbán Viktort