in ,

68%-os béremelés jön! Szóval csend legyen!

Két területen is jelentős béremeléseket jelentettek be tegnap a kormány politikusai

A jelenlegihez képest hatvan­nyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte tegnap Varga Judit igazságügyi miniszter. Az illetményemelés az ügyészeket is érinti. Egy másik bejelentés szerint pedig a bölcsődei szakdolgozók is harmincszázalékos béremelésre számíthatnak a következő két évben.

Két területen is jelentős béremeléseket jelentettek be tegnap a kormány politikusai. A jövő évtől a bírák, az ügyészek és a bölcsődei szakdolgozók is többet vihetnek haza, mint korábban. Az igazságszolgáltatásban dolgozók bérfejlesztését három lépcsőben valósítják meg, közölte Varga Judit igazságügyi miniszter tegnap reggel az Országházban tartott sajtótájékoztatóján, amin emlékeztetett rá, kinevezésekor ígéretet tett, hogy rendezni fogják a bírák és ügyészek javadalmazását.

A miniszter kifejtette, hogy Magyarország jó gazdasági teljesítménye tette lehetővé az igazságszolgáltatásban is a jelentős béremelést, amit az Országgyűlés szerdai ülésén kezdeményezett is. Varga Judit ismertetése szerint a bírák és az ügyészek illetménye 2020-tól 32, illetve 21 százalékkal emelkedik. 2021-ben további tizenkét százalékkal lesz magasabb a bérük, 2022-ben pedig 13 százalékkal vihetnek többet haza az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek.

 

Mindez azt jelenti, hogy a bírák fizetése három év alatt a jelenlegihez képest összesen 68 százalékkal emelkedik. Varga Judit kijelentette, hogy az illetményemelést az is indokolttá tette, hogy 2004 óta nem volt átfogó bérrendezés az igazságszolgáltatásban, ezért mára hazánk bírái a második legrosszabbul fizetettek az Európai Unióban. Érdemes hozzátenni, hogy az uniós felmérések szerint teljesítményüket tekintve viszont Európa élmezőnyéhez tartoznak.

A sajtótájékoztatón részt vett Polt Péter legfőbb ügyész és Répássy Árpád, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese is. Előbbi üdvözölte, hogy a bíróság és az ügyészség azonos szintű szervezeti egységeiben dolgozó bírók és ügyészek jövedelme a jövőben azonos lesz.

Novák Katalin szintén béremelésekről számolt be tegnap a sajtó munkatársainak. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára bölcsődei szakdolgozók fizetésének emeléséről beszélt, s mint elmondta: két lépésben úgy nőhet a bérük, hogy 2021-re átlagosan harminc százalékkal keressenek majd többet az érintettek.

A bölcsődei szakdolgozók javadalmazása végzettségüktől, munkakörüktől és munkatapasztalatuktól függően 2020-ban minimum tizennyolcezer, maximum hetvenháromezer forinttal lesz több, mint most. Ezt követően 2021-ben pedig minimum huszonnégyezer, maximum százhatvanezer forintos emelésre kerül sor – fejtette ki Novák Katalin, hangsúlyozva: a mostani béremeléssel – a legtöbb bölcsődei szakdolgozói munkakörben – 2010-hez képest mintegy háromszorosára emelkedik a bérezés.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy ötvenegyezer bölcsődei férőhely van, ami jelentősen meghaladja a 2010-es huszonhétezret. – A kormány célja, hogy 2022-re hetvenezer férőhely legyen, ami várhatóan minden akkori igényt kielégít majd – fűzte hozzá.

(Csekő Imre, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bayer Zsolt Jakab Péterről: “Retardált plüsshörcsög”

Sajtóklub: nézőcsúcs!