in ,

Volt Jobbikos kabinet tag: „Akinek a nemzet sorsa számít, a Fidesz-KDNP-re szavaz”

Március elején ellenségesen fogadták Vona Gábort, a Jobbik elnökét Marosvásárhelyen

Március elején ellenségesen fogadták Vona Gábort, a Jobbik elnökét Marosvásárhelyen. Borbély Zsolt Attila politológus, a Jobbik volt nemzetbiztonsági kabinetvezetője szerint az ECHO TV Napi aktuális című műsorának csütörtöki adásában úgy vélte, nem meglepő az, hogy az egykori radikális párt vezetője másfél év alatt ide jutott. Meglátása szerint valóban a lét a tét a mostani választáson, mert nem mindegy, hogy bevándorlóország leszünk-e. 

Borbély Zsolt Attila szerint a Jobbik most pontosan azokban a kérdésekben támadja a kormányt, ami létkérdés.
Azt a beszédet, amit Orbán Viktor elmondott, tíz évvel ezelőtt Vona Gábor is elmondhatta volna, és ha ma még a nemzetet akarná szolgálni, akkor ugyanilyen hangokat ütött volna meg ő maga is

– hívta fel rá a figyelmet a Jobbik egykori nemzetbiztonsági kabinetvezetője.

Borbély Zsolt Attila szerint semmi meglepő nincs abban, hogy Vona Gábort nem fogadták szívesen Erdélyben. A politológus kiemelte: az erdélyiek azért vannak Orbán Viktor mellett, mert a politikai viták nem annyira élesek, a pártkötődések nem olyan erősek.

Meggyőződésem, hogy azok, akik egyrészt felvették a magyar állampolgárságot, regisztráltak, kitöltötték helyesen a szavazólapot, azok egyrészt tudnak gondolkodni, másrészt pedig nemzetben gondolkodnak zömmel – jelentette ki. Szerinte, aki most az ellenzéki káoszra szavaz, nem pedig a Fidesz-KDNP szövetségre, azzal vagy komoly intellektuális problémák vannak, vagy pedig olyan erkölcsi gondok, hogy nem a nemzet sorsa számít neki.

A teljes adás :

ECHO TV – A nemzet hangja – Napi aktuális

(forrás:www.echotv.hu)

Horst Seehofer: az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz

(videó) Jurák Katát provokálta Gulyás Márton épületrongáló a Békemeneten – Nem bír magával a soros-csicska