Vádemelés indult az április 14-ei tüntetésen az Országgyűlés épületét biztosító rendőrnőt és társait sértegető férfival szemben – tájékoztatott hétfői közleményében a Fővárosi Főügyészség. Mint arról portálunk is beszámolt, a Jobbikos pólós illető az ellenzéki demonstráción, alpári módon sértegetett, gyalázott egy fiatal rendőrnőt, egy másik egyenruhást pedig lecigányozott, majd cigarettafüstöt fújt több rendőr arcába. Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
A közlemény szerint a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt három rendbeli becsületsértés vétsége miatt azzal a 20 éves budapesti férfival szemben, aki 2018. április 14-én 22 óra 15 perc körül az aznap megrendezett tüntetésen az Országgyűlés épületének biztosítására kivezényelt sorfalban álló rendőröket folyamatosan szidalmazta, becsmérelte.
A vádirat lényege szerint a férfi eleinte provokatív céllal sört és cigarettát kért a rendőröktől, majd arra kérte őket, hogy mivel „szolgálnak és védenek” a nála lévő szemetet dobják ki. Ezt követően a vádlott – a tüntetésen részt vevő társaihoz intézve szavait – a sorfal elején álló rendőrnővel kapcsolatban súlyosan becsületsértő kijelentéseket tett, amit folytatott a rendőrnőt felváltó férfi rendőrrel kapcsolatos rasszista és becsmérlő szavakkal is.
Végül a fiatal férfi egy másik tüntetőtől kapott cigarettára rágyújtva a cigarettafüstöt egy harmadik rendőr arcába fújta, amit további rendőrökkel szemben is folytatott. Az eset kapcsán a Készenléti Rendőrség parancsnoka tett feljelentést becsületsértés vétsége miatt.
Portálunk videót is közzétett a férfi viselkedéséről, aki a rendőrnőre célozva konkrétan úgy fogalmazott,
Nézd már azt a fapin@t! Három hónapja b@szták meg utoljára. Pókos a pin@ja. Nézz rá, hogy mosolyog, b@zdmeg, tuti igaz!
Miután a rendőrnőt hátrébb vonták, a helyére érkező rendőrt kezdte el sértegetni a jobbikos:
Nézd, el is megy hátra, b@zdmeg, a fapin@! Jött helyette egy kancigány.
A közlemény szerint mivel a vádlott a terhére rótt becsületsértéseket hivatalos személyekkel szemben hivatali eljárásuk alatt és miatt követte el, ezért a bűncselekmény közvádra üldözendő. Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
(forrás:pestisracok.hu)