in

Vége!! Meg kell változtatni a pufajkás Horn Gyula sétány nevét

Harminc napja van erre a Fővárosi Közgyűlésnek.

Meg kell változtatni a Horn Gyula sétány – jelentette be Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa Facebook-oldalán, ehhez pedig csatolta az erről szóló határozatot. 

Sára Botond a mostani határozatában a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényre hivatkozik, aminek a 14. § második bekezdése szerint közterület vagy közintézmény nem viselheti:

a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy

b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

A határozat értelmében a Fővárosi Közgyűlésnek 30 nap áll a rendelkezésére, hogy átnevezze a sétányt.

 

 

A Horn Gyuláról elnevezett sétányt még 2022 júliusában adták át Angyalföldön.

 

 

(Mandi)

 

 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

A magyar rendőrök munkáját dicsérik a szélsőbaloldal brutalitását megelégelt németek

Nézegessen zakkant, fideszeseket gyalázó Népszavás Batka Zoltánt a kormányinfón – Videó